
„Ahogyan azt megmondtam: Lucian Bute visszatér. Sokat hiányoztam, de sokat is dolgoztam, és most visszatértem” – nyilatkozta Bute, miután technikai kiütéssel legyőzte a félnehézsúlyú Európa-bajnok olasz Andrea Di Luisát a kanadai Montreálban szombatról vasárnapra virradóan rendezett profi ökölvívómeccsen.
2015. augusztus 16., 18:012015. augusztus 16., 18:01
A 35 éves román bunyós több mint másfél éves kihagyás után lépett ismét a kötelek közé, de a ringben szinte végig az ő akarata érvényesült. A nála két évvel fiatalabb ellenfelét – 17 győzelem (13 KO) és 3 vereség – a negyedik menetben küldte padlóra. Di Luisa ekkor még talpra állt, de Bute ismét megsorozta, aminek láttán az olasz edzője bedobta a törülközőt, a bíró pedig leállította a meccset.
Az egykori IBF-világbajnok ezzel profi pályafutása harminckettedik győzelmét aratta – ebből 25-öt kiütéssel nyert –, mérlegét két vereség teszi teljessé. Legutóbb 2014 januárjában a kanadai Jean Pascaltól kapott ki. Az év decemberében az argentin Roberto Bolontival kellett volna bokszolnia, de hátsérülése miatt le kellett mondania az összecsapást. Sikeres visszatérése révén következő mérkőzése már ismét világbajnoki címmeccs lehet James DeGale ellen, ugyanakkor tárgyalnak Jean Bedard és Al Haymon menedzsmentjével is.
Európa-bajnokság: bronzéremmel maradt Nistor és Csóka
Az elődöntőbe jutásával bebiztosított bronzéremmel tért haza a bulgáriai Samokovban rendezett ökölvívó-Európa-bajnokságról Mihai Nistor. A romániai küldöttségből egyedüliként dobogós helyen záró, a 2016-os riói olimpiai játékokra részvételi jogát már korábban bebiztosító nagynehézsúlyú bunyós a nagy favoritnak tartott horvát Filip Hrgovictól kapott ki a legjobb négy között. Egyes vélemények szerint megkérdőjelezhető pontozással, mivel a 30-26, 29-28, 28-29 arányban elvesztett meccsén szinte végig ő irányított, ellenfele jobbára a védekezésre összpontosított.
Az amatőr ökölvívók nemzetközi szervezete, mint ismert, nemrég áttért a profiknál alkalmazott pontozási módra, ahol azonban két pontos különbséget a negyedekben többnyire csak büntetés, rászámolás vagy nagyon nagy arányú erőviszony-eltérés láttán szoktak adni a bírók. Nistor most az egyik pontozónál úgy maradt kettővel alul az egyik negyedben, hogy a szakemberek szerint többet ütött ellenfelénél.
Románia tehát a +91 kg-osak súlykategóriájában Eb-bronzzal zárt, míg Magyarország Csóka Nándor révén lett harmadik az 52 kg-osak mezőnyében. A még csak 18 éves bokszoló a házigazdák első számú kiemeltjétől, Daniel Aszenovtól kapott ki az elődöntőben 30-27, 30-26, 30-26-ra. Nistor és Csóka eredményeikkel kvótát szereztek a világbajnokságra.
Az Eb győztesei: 49 kg: Vaszilij Jegorov (orosz), 52 kg: Daniel Aszenov (bolgár), 56 kg: Michael Conlon (ír), 60 kg: Joseph Cordina (brit), 64 kg: Vitalij Dunajcev (orosz), 69 kg: Eimantasz Sztanionisz (litván), 75 kg: Petr Hamukov (orosz), 81 kg: Joseph Ward (ír), 91 kg: Jevgenyij Tiscsenko (orosz), plusz 91 kg: Filip Hrgovic (horvát).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!