2009. június 18., 10:222009. június 18., 10:22
Stefano Favaro, Talmácsi menedzsere és Cirano Mularoni, a Scot Racing vezetője is hihetetlennek nevezte, hogy sikerült Talmát elindítani a MotoGP-ben. A döntő tárgyalás 12 órán keresztül zajlott múlt csütörtökön a Honda képviselőivel, s a gyár pénteken, másfél órával az első szabadedzést megelőzően jelezte, hogy Talmácsi motorra szállhat. Az idei évet a Balatonring Teamnél kezdő, s a 250 kcm-esek között három futamon szerepelt motorosnak elmondása szerint szinte új sportágat kellett pillanatok alatt elsajátítania, hiszen a MotoGP gépei összehasonlíthatatlanok az alacsonyabb kategóriákban futókéval: „Miután megkaptam a jó hírt, gyorsan ebédeltem, majd bementem a boxba, 10 perc alatt bemutatkoztam mindenkinek, majd a szerelők ugyanennyi idő alatt megpróbálták elmondani, mi hogy működik, ami persze lehetetlenség. Ezt követően felültem a gépre, és sikerült elindulnom, ami már önmagában is nagy teljesítmény, higgyék el. A boxutcából kiérve amint kikapcsoltam a sebességszabályozót, olyan érzésem volt, mintha egy űrhajón ülnék.” A 27 éves magyar világbajnok szerint lépésről lépésre kell haladnia előre, így már azt nagy dolognak tartaná, ha a következő nagydíjon versenyben lehetne a mezőny végével.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.