
Kovács Zoltán sportigazgató (balra) szerint Zsóri Dániel hosszú távon nagy erőssége lehet a MOL Fehérvárnak
Fotó: Molfehervarfc.hu
A MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a partiumi származású Zsóri Dániel, akit nemrég jelöltek a Puskás-díjra.
2019. szeptember 01., 20:412019. szeptember 01., 20:41
2019. szeptember 01., 20:422019. szeptember 01., 20:42
Az OTP Bank Ligában öt fordulót követően százszázalékos, így listavezető székesfehérvári együttes vasárnap honlapján közölte, hogy a Debrecentől megszerezték a 18 éves Zsóri játékjogát.
A nagyváradi születésű támadó február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón a 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.
„Természetesen örültem a Vidi megkeresésének. Még tartott a tavaszi idény, amikor először szóba került ez a lehetőség, utána ez is adott egy kis extra motivációt a szezon hátralévő részére. Szerintem a Ferencváros elleni gólomon már sikerült túllépnem, ha még mindig azon nosztalgiáznék, az nagy probléma lenne. Inkább azon dolgozom napról-napra keményen, hogy minél jobb játékos legyek és minél több góllal segítsem a csapatomat, most már a MOL Fehérvár FC-t” – nyilatkozta Zsóri Dániel a fehérvári klub honlapjának.
A klub vezetője szerint nemcsak a Vidi, hanem az egész magyar futball szempontjából bizakodásra adhat az okot, hogy egy újabb karakteres csatár bontakozott ki Debrecenben Zsóri Dani személyében. „A fiatal támadó jó kezekben fejlődött a DVSC-nél, hosszú távon nagy erőssége lehet csapatunknak, de abban is biztos vagyok, hogy már most is segítségünkre lesz!” – árulta el Kovács Zoltán sportigazgató. A fehérváriak másik új szerzeménye, a 22 éves Pantic a Chelsea-től érkezett, és a londoniakkal kötött megállapodás értelmében a 2019-20-as szezonban kölcsönjátékosként szerepel a magyar együttesben.
Zsóri Dániel 2000. október 14-én született Nagyváradon, 11 éves korától öt éven keresztül a Békéscsaba utánpótlás-csapataiban futballozott, majd innen került a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. 2018. október 31-én mutatkozott be az első csapatban a Teskánd elleni kupamérkőzésen, majd idén januárban írta alá első profi szerződését a DVSC-vel.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!