Hirdetés

Színházi látcsővel a 20. század

100 év – játék a színház címmel színházi vetélkedőt sugároz vasárnap esténként az m2. A kulturális talkshow-ban színészek, drámaírók – Bálint András, Hegedűs D. Géza, Bíró Kriszta, Mácsai Pál, Elek Ferenc, Grecsó Krisztián, Szakonyi Károly, Tasnádi István, Egressy Zoltán, Fullajtár Andrea, Kéri Kitty, Molnár Piroska és Kovács Patrícia – mérik össze tudásukat az elmúlt évszázad színházáról, irodalmáról, zenéjéről.

Gazda Árpád

2008. október 07., 00:002008. október 07., 00:00

Tragédia és komédia, kabaré és népszínmű, opera és operett is terítékre kerül, s persze írók és műveik, zeneszerzők és slágereik, nagy színészek és nagy sztorik. A játékot ezúttal Sugár Ágnes moderálja.

A műveltségi játék a tavasszal vetített Nyugat 100 – A vetélkedő folytatása. A zsűri feladatait tehát továbbra is a versenyzők látják el: a három, egyenként háromfős csapat közül minden adásban másik bíráskodik a két játékban lévő fölött. Ezúttal azonban nem előre meghatározott sorrendben tekintik át a 20. század színháztörténetét: kalapból húzzák ki a következő forduló témáját. A választék Az ember tragédiájától a rendszerváltás színházi életéig terjed.

Hogyan lett világsiker Molnár Ferenc több színdarabja? Miért irtózott Blaha Lujza a filmszerepléstől? Mivel csalogatták haza Páger Antalt? Hogyan alakították a színésznők a nagypolitikát, és hogyan vágott vissza a színház a hatalmasoknak? – meganynyi kérdés, amelyekhez olyan színészegyéniségek életén és szerepein át vezet a válasz, mint Honthy Hanna, Blaha Lujza, Latabár Kálmán, Major Tamás, Bajor Gizi, Tőkés Anna, Gábor Miklós, Darvas Iván és Ruttkai Éva. Szóba kerül a pesti Broadway és a kabaré, a modern színház vagy éppen a magyar musical születése is. A vetélkedő célja nem elsősorban a verseny, sokkal inkább az, hogy játékos, könnyed beszélgetés keretében mutassák be a színházak világát az azt legjobban ismerők. Hogy vasárnap esténként kicsit játsszanak az irodalommal, a zenével, játsszanak magával a színjátszással is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés