Hirdetés

Szerdán ellenfeleket kap Magyarország és Románia fociválogatottja az újonnan alapított Nemzetek Ligájában

•  Fotó: UEFA

Fotó: UEFA

Az első alkalommal kiírt Nemzetek Ligája sorsolását szerdán tartják, a szeptemberben rajtoló sorozaton az Európa-bajnoki részvételt is ki lehet vívni. A magyar labdarúgó-válogatott a C osztályban kiemelt.

MTI

2018. január 23., 17:422018. január 23., 17:42

Az idén debütáló sorozatban Európa 55 országának válogatottja négy külön osztályban (A, B, C, D) méri majd össze tudását, s mindegyikből egy csapat szerez indulási jogot a 2020-as Európa-bajnokságra. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kap helyet, a B-ben a 13–24. pozícióban található együttesek, míg a C (25–39.) és a D (40–55.) ligák ennél bővebb létszámmal indulnak.

Minden osztályban négy csoportra osztják a válogatottakat, amelyek 2018 szeptemberében, októberében és novemberében oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az eredmények alapján a B, C és D osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A, B és Cosztály csoportutolsói pedig kiesnek.

Hirdetés

De ami fontosabb, hogy minden osztály négy-négy csoportgyőztese 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben megmérkőzik a fennmaradó négy Eb-helyért.

Mindegyik kategóriában az a legelőkelőbb helyen záró válogatott jut indulási joghoz, amelyik a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradt a részvételt garantáló első és második helyekről.

A Nemzetek Ligájában a harmadik vonal programjának kialakításakor fontos szempont lesz, hogy Finnország és Norvégia az éghajlati viszonyok miatt novemberben már nem játszhat mérkőzést
hazai pályán, továbbá Észtország, valamint Litvánia hazai mérkőzéseinek időpontjait is befolyásolhatja a téli időjárás. Emiatt a négy csapatból legfeljebb kettő szerepelhet azonos csoportban.

A sorsolást követően az azonos csoportba került válogatottak képviselői a helyszínen egyeztetnek majd a meccsek helyszínéről, pontos dátumáról és kezdési időpontjáról. Az elsődleges kezdési időpont – romániai idő szerint – 21.45 lesz, hétvégén viszont a mérkőzések többsége 19 órakor kezdődik majd, de ezeken a napokon is lesznek meccsek 21.45-től is, illetve 16 órától.

A sorsolás kalapjai

A osztály:
1. kalap: Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország
2. kalap: Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország
3. kalap: Lengyelország, Izland, Horvátország, Hollandia

B osztály:
1. kalap: Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia
2. kalap: Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina
3. kalap: Észak-Írország, Dánia, Csehország, Törökország 

C osztály:
1. kalap: Magyarország, Románia, Skócia, Szlovénia
2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia
3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország
4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia

D osztály:
1. kalap: Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia
2. kalap: Örményország, Lettország, Feröer-szigetek, Luxemburg
3. kalap: Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta
4. kalap: Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár

A Nemzetek Ligája 2018-as játéknapjai

szeptember 6-8.
szeptember 9-11.
október 11-13.
október 14-16.
november 15-17.
november 18-20.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés