2012. január 06., 10:302012. január 06., 10:30
Amint azt Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő magyar nemzeti együttes szövetségi kapitánya elmondta, az eindhoveni Eb-t megelőzően, jövő szerdán ugyancsak az erőfelmérés jegyében még a horvát válogatottal is megütközik legénysége. A gárda összetételéről, vagyis az Eb-re utazó 13 főről a Volvo Kupa után, annak tapasztalatai alapján dönt a kapitány.
„Nem kis fejtörés lesz kijelölni a tizenhárom játékost, noha 15 év tapasztalata azért segít” – mondta a szakvezető, aki szerint az ezúttal felettébb szokatlan időpontban zajló esemény segít a formába hozásban, a csapatjelölésben és a jó Eb-szereplésben egyaránt, de abban is, hogy a közönséget kiszolgálja a válogatott. A székesfehérvári tornára a belépők már elfogytak, s a szervezők – amint azt Török László, a szövetség szóvivője elmondta – azon gondolkodnak, hogy csak állóhelyek legyenek a városi uszodában, mert akkor kevesebben szorulnak ki az eseményről. A torna nyitónapján Kanada, másnap a világbajnoki címvédő Olaszország, a zárónapon pedig Németország együttese lesz az olimpiai bajnok Kemény-csapat ellenfele.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.