
Fotó: Facebook/Bagoly Levente
Harmadik helyést ért el a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente kerékpározó az olaszországi Italy Divide versenyen. Bagoly Levente kedd reggel ért célba.
2019. április 30., 14:082019. április 30., 14:08
A nemzetközi versenyen 160 kerékpáros vett részt, akiknek 1220 kilométeres távot kellett megtenniük Nápoly és a Garda-tó között.
A székelyföldi versenyző arról számolt be az Agerpres hírügynökségnek, hogy
Elmondása szerint a terep nehéz, hegyes-völgyes volt, sokkal nehezebb, mint a tavalyi, kirgizisztáni viadalon.
Bagoly Levente civil foglalkozása designer. Évek óta részt vesz a nemzetközi kerékpáros terepversenyeken, két évvel ezelőtt például
Tavaly Kirgizisztánban vett részt a Silk Road Mountain Race-en, ahol másodikként ért a finisbe, 1725 kilométeres út végigbiciklizése után, amelyet 9 nap, 3 óra és 30 perc alatt tett meg.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!