2009. május 29., 17:302009. május 29., 17:30
A világranglistán 31. magyar játékos – akinek ez pályafutása legjobb Roland Garros-eredménye – 1 óra 21 perc alatt, 6:0, 6:4-gyel nyert a volt világelső ellen.
Szávay a következő fordulóban a 20. helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovával találkozik.
Az első szettben a Vasas teniszezője valósággal lesöpörte a Roland Garros salakjáról hétszeres Grand Slam-győztes riválisát és harminc perc alatt nullra nyerte a játszmát. A folytatásban már kiegyenlítetté vált a játék: a tengerentúli teniszcsillag nem hibázott annyit, így 4:4-ig fej-fej mellett haladtak. A tizedik gémben aztán kétszer is hibázott az amerikai, Szávay kihasználta ezeket és pályafutása egyik legnagyobb diadalát aratva bejutott a 16 közé a Roland Garroson.
A húszesztendős Szávay a nyolcaddöntőbe jutásért Cibulkovával mérkőzik: eddig háromszor játszottak WTA-tornán egymás ellen és mindhárom meccset – 2007-ben – a magyar nyerte.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.