Hirdetés

Szávay Ágnes hengerelt

A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes (képünkön) bejutott a harmadik fordulóba a francia nyílt teniszbajnokságon, miután tegnap 6:2, 6:0 arányú győzelmet aratott az orosz Jelena Vesznyina felett. A világranglistán 31. magyar játékos 1 óra 2 perc alatt jutott be a legjobb 32 közé.

Hírösszefoglaló

2009. május 28., 11:172009. május 28., 11:17

Az első szettben a sokat hibázó riválisnak esélye sem volt elvenni a Szávay adogatását, aki viszont hat lehetőségéből kétszer is élt az eséllyel, így 39 perc alatt besöpörte a játszmát.

A folytatás még egyoldalúbban alakult, a világranglistán 49. orosz – aki kettejük eddigi egyetlen meccsén tavaly megverte a Vasas játékosát Miamiban – rögtön elvesztette a szerváját, majd bő negyedóra alatt az egész szettet is. A 20 éves magyar teniszező 18 nyerő ütést mutatott be, és mindössze 9-szer rontott.

Szávay a harmadik fordulóban a harmadik helyen kiemelt amerikai Venus Williamsszel vagy a cseh Lucie Safarovával találkozik – a mérkőzés lapzártánk után ért véget. Szávay párosban is folytatja a Roland Garroson: az első körben, az argentin Gisela Dulkóval az oldalán 6:3, 6:4-re nyert az Anna Csakvetadze, Maria Elena Camerin (orosz, olasz) duó ellen.

Czink Melinda viszont már csak egyesben érdekelt, miután a dél-afrikai Natalie Grandinnal párban 6:3, 7:6-ra kikapott a világranglistán éllovas Cara Black, Liezel Huber zimbabwei, amerikai kettőstől.

A férfiaknál az egyesben 30. helyen kiemelt Victor Hănescu már a harmadik fordulóra vár, miután a második körben 7:5, 7:5, 7:5 arányban jobbnak bizonyult az orosz Mihajil Juzsnyijnál.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés