
„A szegények létrehozták, a gazdagok elvették” (archív felvétel)
Fotó: Twitter
Alapjaiban rendítheti meg a labdarúgás eddigi rendszerét az európai Szuperliga létrehozása. A tizenkét élcsapat által kezdeményezett elitbajnokság ellen hadat üzent az UEFA és a FIFA, de több ország kormánya és sportszervezetei is ellenzik a sportérdemet nélkülöző, gazdasági érdekekre épülő magánzást.
2021. április 19., 17:562021. április 19., 17:56
Felbolydult a futballélet, miután Európa tizenkét élcsapata a Szuperligába (ESL) tömörülne.
amely során húsz együttes lépne pályára. A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez által vezetett liga alapítói a tervek szerint kilépnének az Európai Klubok Szövetségéből (ECA), és augusztusi rajttal, bajnoki rendszerben rendeznék az új sorozatot. Tizenöten rendszeres tagjai lennének a versenynek, öt gárda pedig teljesítménye függvényében, meghívásos alapon vehetne részt a sorozatban.
– magyarázzák. A közlemény alapján a Szuperliga alapítói 3,5 milliárd eurót kapnak infrastruktúrafejlesztésre és a koronavírus-járvány okozta veszteségek és pluszkiadások kompenzálására. Ez azt jelentené, hogy a Szuperliga nagyobb bevétellel számol, mint amit az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által szervezett Bajnokok Ligája, Európa Liga és Európai Szuperkupa által a 2018–2019-es szezonban – azaz a járvány kitörése előtt – generált 3,2 milliárd euró.
Az UEFA, az angol, a spanyol és az olasz ligák közös állásfoglalása „cinikusnak” tartja a Szuperliga-projektet. „Ha megtörténik, akkor mi továbbra is elkötelezettek maradunk annak érdekében, hogy megakadályozzuk ezt az önös érdekek mentén vezérelt projektet, olyan időszakban, amikor a társadalomnak mindennél jobban szüksége van a szolidaritásra” – fogalmaznak. Leszögezték: minden lehetséges módon azon lesznek, hogy az elitliga létrehozását megakadályozzák.
– hangsúlyozzák. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és a hat kontinentális szervezet, így az UEFA is egységesen kitartanak amellett, hogy kizárják azokat a klubokat, amelyek részt veszt vennének a Szuperligában, a szankció pedig kiterjedne a játékosaikra is, így azok a válogatottban sem szerepelhetnének. „Köszönjük egyben más országos klubjainak, különösen a francia és a német kluboknak, hogy nem írták alá ezt a megállapodást. Felkérjük a futballbarátokat, szurkolókat és politikusokat, hogy csatlakozzanak a projekt elleni harcunkhoz.
– fogalmaz az UEFA közleménye.
Noha Pérez szerint a Szuperliga épp a szurkolók igényeit elégítené ki, és tárgyalni szeretne az UEFA és a FIFA vezetőivel a projektről, a bejelentést követően az internetes fórumokon már „temetik a labdarúgást”, és mémek lepték el az online felületet.
„Labdarúgás, 1868–2021, nyugodjon békében” – felirattal jelentek meg fotók, a zárt rendszerű elitsorozat ugyanis alapjaiban rengetné meg a sportágat. „Nem arra törekszünk, hogy a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát lecseréljük, hanem hogy versenyezzünk azokkal, és hogy ezek mellett létezzünk” – üzente Pérez a futball irányítóinak, csakhogy ez nem lágyította meg a projekt fogadtatását.
Kormányszinten is elutasítják a zárt rendszerű, magánbajnokság gondolatát, így Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is határozottan kiáll az európai Szuperliga létrehozása ellen. Sajtófönőke, Havasi Bertalan az MTI-nek hétfőn jelezte:
Franciaország elnöke, Emmanuel Macron is ellenzi az ESL létrehozását, mint ahogyan az ország sportminiszter,e Roxana Mărăcineanu is fenyegetésnek tartja az elképzelést, amely meggyengítené a fariplayre épülő aktuális rendszert. „Franciaország támogatja az UEFA-t és a többi szervezetet annak érdekében, hogy megvédjük a labdarúgást ettől a marketingőrültségtől” – fogalmazott az RMC Sport-nak.
Aggódik ugyanakkor Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke, mert szerinte ez a liga tönkreteheti a sportérdemen alapuló európai sportmodellt és a szolidaritás elvét. „Szerintem azok a klubok, amelyek ott elindulnak, kizárólag a pénzügyi érdekeket követik, és egyáltalán nem érdekli őket a szurkolók szenvedélye vagy azok a befektetések, amelyeket a saját akadémiájukba fektettek.
– vélekedett az EuropaFM-en. Az Agerpresnek hozzátette azt is, hogy az UEFA, a FIFA, továbbá az angol, az olasz és a spanyol futballszervezetek közös álláspontja egyértelművé teszik, hogy a Szuperligának más céljai vannak, mint amit az európai labdarúgás felvállalt. „Az Európai Klubok Egyesülete is ellenzi. Ez az új verseny tönkreteheti a sportérdemre épülő európai modellt” – mondta. Hozzátette, hogy közép- és hosszú távon egy ilyen sorozat nem lehet sikeres, már csak azért sem, mert a futballszervek egyértelművé tették, hogy kizárással szankcionálják azokat a klubokat, amelyek csatlakoznak a „labdarúgóelveknek” ellentmondó ligához.
A német élcsapatok, az elmúlt szezonban Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, valamint a Borussia Dortmund ugyancsak ellenzik az elitliga ötletét, de a projekttel korábban még kapcsolatba hozott francia Paris Saint-Germain sem csatlakozott a spanyol, olasz és angol alapítókhoz. Helyette a Bajnokok Ligája megreformálását támogatják, amelyről hétfőn szavaz az UEFA végrehajtó bizottsága.
A New York Times londoni riportere, Tariq Panja úgy tudja, egyhangú döntés születhet arról, hogy 2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 csapattal szervezzék a legrangosabb európai klubtornát, a csoportkört pedig átszerveznék. A BL aktuális idénye, mint ismeretes, április 27-én és 28-án az elődöntők első mérkőzéseivel folytatódik, ahol Real Madrid–Chelsea és PSG–Manchester City párosítás szerint lépnek pályára. Az Európa Liga-elődöntőben is vannak csapatok a „szakadárok” közül, hiszen a második számú klubsorozatban Manchester United–AS Róma és Villarreal–Arsenal párosítás szerint játszanak a fináléért.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
A holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, miután a társházigazda 26-23-ra legyőzte a francia együttest a középdöntő hétfői zárómérkőzésén, Rotterdamban.
szóljon hozzá!