Hirdetés

Sűrített futballtavasz

•  Fotó: Manases Sándor

Fotó: Manases Sándor

Hetvenkét nap után újraindul az élet a hétvégén a labdarúgó-Liga 1-ben: péntek délután Brassóban veszi kezdetét a tavaszi idény. A szezon azonban alig lesz hosszabb, mint a téli szünet volt, a hátralevő 16 fordulót 79 nap alatt zavarják le a csapatok, legkésőbb május 19-én pedig ismertté válik az új bajnok neve.

Boros Miklós

2012. március 02., 08:542012. március 02., 08:54

A táblázatból és a korábbi évek statisztikáiból kiindulva az első helyért a Dinamo és a Kolozsvári CFR harcol majd. Az előző 10 kiírás során ugyanis a téli listavezető 8 esetben megőrizte pozícióját a szezon végéig, kétszer pedig (2006-ban a Steaua és 2009-ben az Urziceni) a második tudott az élre ugrani. Mindkét esetben egypontos előnyt bukott el az őszi első, amely egyaránt a Dinamo volt – a fővárosiak most is éppen ennyivel vezetnek a vasutasok előtt. Nyilatkozatok szintjén azonban a Rapid, a Steaua, a címvédő Oţelul és a Vaslui sem mondott le az első helyről, amely idén már nem jelent automatikus szereplést a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Romániának nyáron a korábbi hat helyett csak öt helye lesz az európai kupákban (kettő a BL-selejtezőkben és három az Európa Ligában, utóbbiból egyet a kupagyőztes visz el), azaz nagy terveket szövögető együttesek is hoppon maradhatnak az idény végén. Az erdélyi együttesek közül a két kolozsvári küzd nemzetközi kupaszereplésért a kupa révén viszont a már elődöntős Gaz Metan is reménykedhet még. A többiek (Brassó, Nagyszeben és Marosvásárhely) a kiesés elkerüléséért harcolnak a bajnokságban, bár egy rossz sorozat esetén a Medgyes is bajba kerülhet még.

A téli szünetben négy csapat váltott edzőt, de csak a portugál Augusto Inácio (Vaslui) számára jelent újdonságot a román élvonal. Honfitársa, Antonio Conceicao (Astra) már harmadik Liga 1-es csapatánál dolgozik a CFR és a Brassó után, nála többet csak az olasz Cristiano Bergodi (FC Naţional, CFR, Rapid, Steaua) irányított külföldiként. Mellettük a Vásárhely és a Concordia hozott új embert a kispadra, Marius Lăcătuş, illetve Laurenţiu Reghecampf személyében. Az átigazolási piacon 198 játékos (104 romániai és 94 légiós) váltott klubot, a legnagyobb mozgás a szinte teljes keretét kicserélő Chiajnánál (13 távozó, 17 érkező), a legkisebb pedig a Rapidnál (öten mentek, hárman érkeztek) volt. A legtöbbet a Steaua költött (3,2 millió euró), a legnagyobb bevételt a CFR (2,125 millió) könyvelhette el, a legdrágábban klubot váltó játékos pedig a brassói Alexandru Chipciu (1,2 millió) volt.

A csapatok követelése ellenére tavasszal sem lesznek külföldi bírók a Liga 1-ben, a hazai sípmesterek juttatásait viszont felére csökkentette a szövetség: egy mérkőzés levezetéséért ezentúl nettó 3300 lej jár. A hétvégi fordulóban pedig egy érdekes kísérlet is bemutatkozik: a Petrolul–Vaslui találkozót – a Törökországban már bevált módon – csak nők és 14 éven aluli gyerekek tekinthetik meg, a liga így enyhítette a ploieşti-i klub 6 zárt kapus meccses büntetését, amelyet a Steaua elleni összecsapást félbeszakító szurkolók miatt rótt ki.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés