
Romász Jánosról nevezik el Szatmárnémetiben a helyi sportgimnázium fennhatósága alá kerülő egykori Dinamo-sportpályát – szavazta meg pénteken a városi tanács a további két kispályás futballpálya elnevezésére is vonatkozó határozattervet, amelyet Kereskényi Gábor polgármester terjesztett elő.
2016. augusztus 21., 18:462016. augusztus 21., 18:46
A helyi Friss Újság idézi az elöljárót, aki szerint ezek a pályák „civilizált\" sportolási lehetőséget biztosítanak majd, „nevesítésük\" pedig egyrészt közelebb hozza az emberekhez, másrészt pedig emléket állít az olyan személyeknek, mint amilyen Romász János is volt.
A tavaly rövid, de nagyon súlyos betegség után alig 48 évesen elhunyt kiváló sportújságírót olvasóink is bizonyára jól ismerték, hiszen közel tíz éven át volt a Krónika szerkesztője, mielőtt a Friss Újsághoz „igazolt\". A most róla elnevezett futballpályát kedden 18 órakor, a Romász János-emléktornával avatják fel. Mellette még Báthori Istvánról, a \'70-es és \'80-as évek egyik legjobb romániai labdarúgókapusáról és a futballedző Nicolae Marcuról neveznek el pályát.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!