Hirdetés

Sok homok, kevés alvás

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Tereprali – Gyenes Emánuel tegnap ért haza a Dakar Raliról. Hazatért tegnap sikerélményekben gazdag sivatagi „kalandtúrájáról” Gyenes Emánuel. A MOL Dakar Team szatmárnémeti versenyzője a 46. helyen zárt a motorosok között a 29. Dakar Ralin, míg az újoncok versenyében a 9. helyre hozta be KTM-jét. Gyenes viszontagságai már a lisszaboni rajtnál megkezdődtek, amikor nem akart indulni a motorja. „Mint kiderült, egy fogaskerékkel volt gond, de ezt hamar megoldottuk – mesélte lapunknak a 23 éves versenyző.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2007. január 24., 00:002007. január 24., 00:00

– Később eltört azonban egy benzincsatlakozóm, ám nem vettem észre, hogy folyik a benzinem, így 15 kilométerrel a gyorsasági szakasz előtt elfogyott az üzemanyagom. Szerencsére azonban olyan helyen álltam meg, ahol voltak nézők, és tőlük kértem, majd tíz perc után kaptam is két liter benzint, így továbbmentem.”
A szatmárnémeti pilóta azonban nemcsak kapott, hanem adott is a verseny során. Egyszer a Hummerjével szakaszgyőzelmet is szerzett amerikai Robby Gordont segítette ki. „Állt az üres benzineskannával az út mentén, hasonló esetben nekem se esett volna jól, ha nem segítenek rajtam. Negyven kilométer volt hátra a gyorsasági végéig, a hátsó tankom még tele volt, öt perc szünet pedig nem sokat változtatott a helyezésemen, így nem okozott problémát, hogy kisegítsem” – mondta MOL Dakar Team versenyzője, akit az első nap után már elkerültek a technikai problémák.
A kisebb-nagyobb balesetek azonban nem: a legproblémásabb a 8. szakaszon történt, amikor egy kő megdobta a KTM-jét, és a borulást követően úgy tett meg több, mint 400 kilométert, hogy folyt a hűtővize, amit folyamatosan pótolnia kellett. A navigálással csak egyszer akadtak jelentősebb gondjai, amikor a 7. szakaszon harmadmagával eltévedt, de félórás bolyongás után megtalálták az ideális útvonalat. „Amúgy, amíg ki nem esett, főleg a magyar Dési Jánossal mentem párban, hiszen így nagyobb volt a biztonságérzetünk, baj esetén tudtunk volna segíteni egymásnak” – árulta el a sikeres Dakar-szereplés egyik titkát Gyenes, aki a monotóniát érezte a legnagyobb nehézségnek a verseny során. „A pálya nem volt olyan nehéz, bár a marokkói köves, sziklás szakaszok keménynek bizonyultak, az azonban eléggé megviselt, hogy két héten keresztül hajnaltól folyamatosan motorozni. Ráadásul keveset aludtam, mivel a táborok a repülőterek mellett épültek, hogy a szervezők gépei landolni tudjanak, így folyton zaj volt. De volt olyan éjszaka, hogy egy tomboló vihar miatt egyáltalán nem tudtam aludni a sátorban” – mesélte a versenyző, aki egyszer az étkezőben aludt, mivel a sátrakat is szállító szervizkamion nagyon későn ért be a táborba. „Mások is aludtak ott, volt, aki szerint sokkal jobban lehet ott pihenni” – mondta erről az ismerősei által Maninak becézett pilóta, aki csak a verseny végére lett biztos benne, hogy képes lesz befejezni élete első Dakarját. „Az utolsó négy napon kezdtem érezni, hogy meglesz: már nem voltak hosszú szakaszok, a pálya is jobban tetszett, élveztem a motorozást, aminek egy 22. és egy 29. szakaszhelyezés lett az eredménye” – zárta beszámolóját Gyenes Emánuel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés