Azok az európai egységek, amelyek nem szereznek olimpiai kvótát a vb-n, a 2008. május 15–18. közötti milánói Eb-n javíthatnak.
Duisburg 1979, 1987 és 1995 után negyedszer ad otthont a síkvízi szakág világbajnokságának. Az idei viadalon rekordot jelentő 852 sportoló indul 90 országból. Az olimpiai számok közül háromban – férfi K-1 500 és 1000 m-en, illetve női K-1 500 m-en – az első nyolc között kell végezni a kvóta megszerzéséhez, a többi számban az első hat hely éri ugyanezt. A kvalifikáció hajót és országot illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy az ötkarikás játékokon nem az indul el egy adott versenyben, aki a kvótát kiharcolta. Egy sportoló több számban is indulhat a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet – ha például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, azzal kvalifikálja mindkét hajót, de nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez. Az az egység, amely egy adott számban kvótát szerzett országának a vb-n, a kontinentális viadalon más összetételben ismét harcba szállhat ugyanabban a számban, így további versenyzői kvótákat gyűjthet.
A 38 fős – 9 női és 16 férfi kajakos, valamint 13 kenus – magyar válogatott a június végi–július eleji, spanyolországi Eb-n hat arany-, valamint hét-hét ezüst- és bronzéremmel zárt. Angyal Zoltán szövetségi kapitány ezzel a mérleggel most is kiegyezne. „Ezúttal az is nagyon fontos, hogy mind a 12 olimpiai számban megszerezzük a kvótát a jövő évi pekingi játékokra, hiszen ebben az esetben jövőre már nyugodtan készülhetnénk, nem kellene a kvalifikációs Európa-bajnoksággal foglalkoznunk – fogalmazott Angyal Zoltán. – A nevezéseket elnézve tíz számban nem jelenthet gondot az indulási jog kiharcolása, férfi K-1 és C-1 500 m-en azonban óriási csatára számítok, itt nagyon nehéz lesz elérni a célt” – tette hozzá a kapitány.
A húsz sportolót felvonultató román válogatott jóval szerényebb célokat fogalmazott meg, de számukra is a legfőbb cél minél több olimpiai kvóta megszerzése. „Legalább négy érem megszerzésére számítunk, amelyből kettőt olimpiai számban várunk. Ötszáz méteren a női kajak négyes, valamint a kenu kettes és kenu négyes, illetve a férfi kenus kvartett számít éremesélyesnek. Az érmeknél viszont fontosabb, hogy minél több számban pekingi indulási jogot nyerjünk” – nyilatkozta Ion Bârlădeanu, a román szakszövetség elnöke.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.