Először a kilencvenes években a Zilahi Silcotubbal verte ki a zöld-fehéreket az EHF-kupából, majd 2005-ben, a világbajnokság elődöntőjében múlta felül a román válogatottal a Németh András vezette magyar csapatot. Legutóbb tavaly augusztusban találkozott a pálya szélén a két szakember: a székelyudvarhelyi felkészülési mérkőzésen az Oltchim 39-26-ra verte a Fradit.Bár Németh András nemrég bejelentette, az idény végén elhagyja az FTC-t, a zöld-fehér szurkolók továbbra is kitartanak a tréner és a csapat mellett. Ennek megfelelően mintegy 160 Fradi-drukker igényelt jegyet Magyarországról a szombati találkozóra. Az Oltchim vezetősége szerint Székelyudvarhelyről és Sepsiszentgyörgyről további 300 jegyet szerettek volna megvenni a magyar csapat szurkolói, ám a kéréseket nem teljesítették, ugyanis a hazai szurkolók órák alatt felvásárolták a maradék 1200 belépőt.A Győr is idegenben, a dán Slagelse otthonában próbál jó eredményt kiharcolni a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A dunántúliak már eddig is sporttörténelmet írtak, hiszen fennállásuk óta még sohasem jutottak a BL legjobb négy csapata közé. A Győr sikerélménnyel várhatja a csatát, mivel a múlt hétvégén megnyerte a Magyar Kupát, éppen az FTC ellen.A Challenge Kupában szereplő Kolozsvári U Jolidon is ünnepelhet szombaton a Horia Demian-sportcsarnokban, hiszen története során először jutott egy nemzetközi kupasorozat elődöntőjébe, ahol a horvát Tresnjevska Zágráb együttese vár Gheorghe Covaciu együttesére.
P. A.
Elődöntők, első mérkőzések, Bajnokok Ligája, vasárnap: Slagelse–Győri ETO KC (Tv Sport, 15.00). KEK, szombat: Râmnicu Vâlcea-i Oltchim– Ferencváros (Pro Tv, 17.15). Challenge Kupa, szombat: Kolozsvári U Jolidon– Tresnjevska Zágráb (Tv Sport, 13.30), HC Naisa Nis–Romani HCM.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.