
Fotó: Boda Gergely
A román szövetségnekegy nap alatt kellett helyettesítőket találnia.
A mérkőzést jobbankezdték a 3000 hazai szurkoló előtt szereplőcsíkszeredaiak, akik támadásban veszélyesebbekvoltak vendégeiknél. Fölényük az elsőharmad 17. percében ért góllá, Elekeshasználta ki az ellenfél védőinek hibáját.A második harmadban is a csíkszeredaiak találtakbe először Strapko révén, de a Steaua felállt:Szadij, majd a harmadik játékrész elejénLupaºcu is gólt lőtt, így egyenlítettek afővárosiak. Az ellenfél találatai nem zavartákmeg a házigazdákat, akik Moldován ésKavulic révén újabb két góltlőttek, és bebiztosították a győzelmet.
Marius Gliga, a Steaua vezetőedzője amérkőzés után elismerte, megérdemelt aCsíkszeredai Sportklub győzelme. „Olyan összecsapásvolt, amilyenre számítottam: kiegyenlített,kevésbé látványos. Viszont mi többethibáztunk, főleg védekezésben, és ezmegbosszulta magát” – nyilatkozta a piros-kékektrénere, aki hozzátette, megpróbáljákelfelejteni az első összecsapást, és márcsak a következő, március 2-i, bukaresti találkozóraösszpontosítanak.
Gál Sándor, a négygyőzelemig tartó párharc első akadályátsikeresen vevő Sportklub trénere elégedettebb volttanítványaival. „Nehezen lendültünk bele,az elején sokat kihagytunk, pedig sokat játszottunkemberelőnyben. Kicsit megijesztett a sok támadásbelihiba, de 2-2-nél a fiúk bebizonyították,hisznek a győzelemben, és megnyerték a meccset” –értékelt a csíki edző.
P. A.
Bajnoki döntő, első mérkőzés:Csíkszeredai Sportklub–Steaua 4-2. A harmadik helyért,első mérkőzés: GyergyószentmiklósiProgym–Csíkszeredai HC 7-4.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.