Benzinkútnál ünnepeltek
Jakab Zoltánt és csapatáta hazafelé vezető úton érte utol a jóhír. „A Moldova elleni meccs után hazaindultunk. Úgygondoltuk, ennek a tornának már megíródotta forgatókönyve: a második hely a miénk –mesélte lapunknak a szövetségi kapitány. –A buszon voltunk, amikor telefonon értesítettek afejleményekről. A jó hír megerősítéseután az első benzinkútnál megálltunk és»tankoltunk«, így kezdtük az ünneplést”.
A román csapat már azutolsó nap előtti díszvacsorán elbúcsúzotta résztvevőktől: „Ajándékokat cseréltünk,elmondtuk, milyen szép teljesítménynek tartjukmásodik helyezésünket. Lehet, a szlovénokkicsit hátradőltek, és így futott ki kezükbőla belgák elleni meccs”.
A kapitány elismerte, utólagbánja, hogy nem maradtak a torna végéig. „Atestvérem felhívott, internetközelben van, és1-0 a belgáknak. Attól kezdve a buszon mindenki akészülékem köré gyűlt, és úgyfigyeltük, mint szüleink annak idején, 1954-ben anémet–magyar vb-döntőt a rádióban. Ottizzadtuk végig a buszon a mecscset, aztán aszövetségtől is telefonáltak, de csak akkorhittük el, amikor az UEFA részéről isértesítettek”.
Jakab Zoltán elárulta,titkon remélték a sikert, de csak a belga meccs utángondoltak komolyabban a továbbjutásra. Aztán aszlovénok elleni meccsen a nagy tét, a lehetőségösszezavarta a csapatot, amely megengedhetetlenfegyelmezetlenségeket követett el, ám végülminden jóra fordult.
Tervben az újítás
A jövőre nézve megmaradtaka Moldova ellen 60. válogatott meccsét végigvezénylőszövetségi kapitány újítóelképzelései. „Március elsején lejára szerződésem. Szeretném véghezvinni azokat aterveket, amelyeket a buszon hazafelé megfogalmaztam magamban.Fiatalítani szeretnék, nem a jó képességek,hanem elsősorban a fegyelmezettség lesz a legfőbb szempont”– fogalmazott a Krónikának Jakab Zoltán. Aszakember hozzátette, sokat szenvedtek három évalatt, hiszen nem profi játékosokkal dolgozott. Ateremfocinak hároméves múltja van az országban,a jelenlegi kerettagok nagy része azelőtt a nagypályásfoci alsóbb osztályaiban nevelkedtek, így nemkaptak profi felkészítést. „A három évalatt próbáltunk ezt-azt megtanulni, de a szlovénokelleni meccsen azt éreztem, semmit nem tudunk visszaadnibelőle” – mondta a kapitány, aki szerint a végülkiizzadt siker legalább olyan fontos, mint megnyerni a hazaibajnokságot.
Meghálálta a bizalmat
A másodosztályosMarosvásárhelyi Izorep csapatát is irányítóJakab Zoltán visszaemlékezett korábbidiadalainak színhelyére is: „Székelyudvarhelyrőlakkor űztek el, amikor már a szertáros is pontosantudta, mi a dolga – most ugyanezt építem Vásárhelyen.Mindennap keményen dolgozom, semmit nem adnak ingyen. Milyenszép is volt, amikor Udvarhelyen elég volt hátradőlni,és kétezer ember ünnepelt. De mégviszszajön ez az időszak…”
A tréner elmondásaszerint a válogatottnál is voltak olyanok, akik mindentmegtettek, hogy lecseréljék: „Tudok olyan egyénről,aki az MGA csapatánál dolgozott, és úgymesélik, 30 ezer eurót ajánlott fel, hogyátvehesse a válogatott irányítását.De ez az eredmény elcsendesítette az ellenlábasokat.A munkaadóim kitartottak mellettem, és ez alegfontosabb”.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.