Hirdetés

Sereghajtó marad a Sportklub a Mol Ligában

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A szurkolók által szervezett tüntetés után a Csíkszeredai Sportklub 5-3-ra legyőzte a Belgrádi HC-t, de másnapra már biztossá vált, hogy az alapszakasz sereghajtójaként zárja a jégkorong-Mol Liga-idényt. 

Krónika

2017. január 29., 16:082017. január 29., 16:08

Az újoncok csatájában ugyanis a szerbek felülkerekedtek Galacon, és a 6-2-es győzelmükkel azt is biztossá tették, hogy a román bajnok moldvai együttes szintén lemarad a bajnokság rájátszásáról. A belgrádiaknak a matematikai esélyük ugyan még megmaradt arra, hogy kiszorítsák a Székesfehérvári Titánokat, ám ebbe hétfőn még a Brassói Coronának is lesz beleszólása.

A hazai bajnokságban szombaton a Gyergyószentmiklósi Progym ellen 9-3 arányban győztes barcaságiak, mint ismeretes, a rájátszásbeli pályaelőnyért csatáznak a Mol Ligában, ahol csütörtökön a Debrecen ellen vívják az alapszakaszból hátralévő utolsó mérkőzésüket. A hajdú-bihari csapat szombaton a Galac, másnap pedig a Sportklub utolsó ellenfele lesz a szezonban. A DHK egyébként hétvégén bronzérmes lett a Magyar Kupában, amelyet végül a Budapesti MAC fennállása során először hódított el a Miskolci DVTK Jegesmedvék ellen 3-2-re megnyert döntőben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés