
Fotó: Uta-arad.ro
Az ősi rivális Temesvár – jelenleg ASU Poli néven szereplő – együttese otthonából vitte el a három pontot az Aradi UTA labdarúgócsapata, amely így, három fordulóval a másodosztályos bajnokság vége előtt, az egyenes ágú feljutást jelentő második helyen maradt az összetettben.
2017. május 22., 19:212017. május 22., 19:21
A vasárnap este, közel tízezer szurkoló előtt elért 3-0-s győzelmük fontosságát Laurențiu Roșu edző elégedetten hangsúlyozta, hozzátéve: „még van két döntőnk hazai pályán, de a sorsunk nem csak rajtunk múlik."
Az osztályozót érő harmadik helyen álló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK ugyanis csak egypontos hátrányban van, és a 37. fordulóban szabadnapos Maros-partiakkal ellentétben már nem kell kényszerpihenőt tartania a szezon során visszalépett csapatok miatt. Ez azt is jelenti, hogy
Az UTA a ma kezdődő hétközi fordulóban csütörtökön 17.30-tól fogadja a Balotești alakulatát, hogy a június elejére tervezett zárókörben a Târgoviștét lássa vendégül. A Sepsi már kedden 15.30-tól lejátssza otthon a Brăila elleni találkozóját, majd a sereghajtó és biztos kieső Resicabánya vendége lesz, hogy utána hazai pályán, a Mioveni ellen zárják a szezont.
Az ASU Poli ellen gólt szerző aradi csapatkapitány, Alin Gligor megjegyezte, a Temesváron – ahová csaknem kétezer aradi drukker kísérte el kedvenceit – presztízsharcot is vívtak, ugyanakkor feljutási céljukról még nem tettek le. „Úgy gondolom, hogy
– summázta. A harmadik hely megszerzésére különben még a Mioveni-nek is maradt esélye, hiszen hat ponttal áll a Sepsi OSK mögött a negyedik helyen. A Brassó kilenccel marad el, de a hétközi 36. etapban szabadnapos lesz, ezért a barcaságiaknak és az összes többi, mögötte álló alakulat számára már nem lesz reális tétjük a hátralévő meccseknek, hiszen a bennmaradásért zajló viadal már korábban eldőlt a visszalépett csapatok és a Resicabánya behozhatatlan hátránya miatt.
A hétközi fordulóban kedden még Bukaresti Juventus–Suceava találkozó lesz, majd szerdán Nagyváradi Luceafărul–Mioveni, Afumați–Resica, Călărași–Târgoviște és Clinceni–ASU Poli párosítás szerint lépnek pályára a csapatok.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!