Hirdetés

Selymes erősítést szeretne

Hajrágóllal kapott ki 1-0-ra a Ploieşti-i Petrolul labdarúgó-csapata a Iaşi-tól, az élvonalbeli bajnokság harmadik fordulójában. A vasárnap esti találkozó egyetlen találatát a 86. percben jegyezték a házigazdák, amikor Creţu beívelését Golubovic kezelte le, és Pecanha kapust megzavarva befejelte a labdát a hálóba. 

Krónika

2015. július 27., 19:592015. július 27., 19:59

Ennél az akciónál többen, köztük Selymes Tibor, a prahovaiak vezetőedzője is a kapus elleni szabálytalanság büntetlenül hagyására panaszkodott. A szakvezető elismerte ugyan, hogy rosszul játszottak az első félidőben, de a mérkőzés teljes képe alapján egy döntetlent tartott volna igazságosnak. „Voltak gólhelyzeteink is, helyenként még uraltuk is a meccset, de egy buta gólt kaptunk. Úgy gondolom, a játékvezető hibázott, mert hat méteren belül a kapust védeni kell.

Az első két fordulóban rengeteg helyzetünk volt, most egy hatalmas hiba történt vagy a bíró, vagy a mi részünkről. A célunk, hogy versenyképessé váljunk, de ehhez még 3-4 futballistára szükség van” – magyarázta a szezonban elszenvedett első veresége után. A Petrolult, mint ismert, korábban a Kolozsvári CFR-hez hasonlóan hat pont levonással büntették, amiért nem teljesesítette a Liga 1-es indulás feltételeit. Ennek következtében három forduló után -4 ponttal sereghajtó a tabellán, amelyet az egyaránt hét pontot gyűjtő Marosvásárhelyi ASA és a Iaşi vezet. A Liga 1 másik, vasárnapi öszszecsapásán a Giurgiui Astra 2-1-re nyert Craiován. A harmadik forduló a lapzártánk után rendezett Temesvári Poli–Botoşani mérkőzéssel zárult.

Radu Vişan lett az FRF új főtitkára
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága tegnap Radu Vişant nevezte ki a szervezet főtitkárává. A tisztség, mint ismert, azután üresedett meg, hogy Gheorghe Chivorchiant előbb felfüggesztették, majd szerződését is felbontották az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ellene indított bűnvádi eljárása miatt. A tapasztalt sportelöljárót hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és csalással gyanúsítják. Helyére Gabriel Botescu és a futballvilágban jól ismert Miodrag Belodedici is pályázott. A 34 éves Vişan viszont Traian Băsescu államelnöksége idején az elnöki kancelláriánál dolgozott, ahol az FRF-elnök Răzvan Burleanu a kollégája volt. 2014-ben vele érkezett a sportági szövetséghez, ahol mostanáig az asszisztenseként tevékenykedett. Előtte nem szerzett tapasztalatot a hazai labdarúgóéletben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés