Hirdetés

Schmitt Pál búcsúzik, Liu Shaoangnak adta át az utolsó aranyérmet visszavonulása előtt

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke számára emocionálisan volt fontos, hogy hétfőn átadhatta Liu Shaoangnak a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számának aranyérmét a pekingi téli olimpián.

MTI

2022. február 15., 10:332022. február 15., 10:33

A 79 éves sportvezető kedden az MTI-nek elmondta, életkora miatt az év végéig a NOB tagja, ezért ez volt az utolsó lehetősége, hogy magyar versenyzőnek aranyérmet adjon át.

„A brazil NOB-tag barátom volt kijelölve az éremátadóra. Amikor kiderült, hogy Liu Shaoang nyerte az aranyérmet, gyorsan megkértem, hogy lépjen vissza a javamra, én szerettem volna átadni az aranyérmet. A brazil kollegám örömmel tett eleget kérésemnek.

Idézet
Így aztán engem ért az a megtiszteltetés, hogy az első magyar egyéni téli olimpiai bajnoknak átnyújthattam az aranyérmet”

– mondta Schmitt Pál, aki vívóként kétszeres olimpiai bajnok.

Hirdetés

„Az aranyérmet tálcán kellett átadni, és már négy éve, Phjongcshangban is én adhattam át a férfi váltó tagjainak a történelemi első magyar téli olimpiai aranyat. Most mondtam Ádónak, hogy harmadszor már nem tudok neki aranyat adni, de nem miatta, hanem miattam, mert négy éve múlva Milánóban én már nem leszek a NOB tagja. Így aztán emocionálisan volt fontos, hogy most ott lehettem az éremosztón” – tette hozzá Schmitt Pál, aki eredetileg a férfi váltó medálceremóniájára jelentkezett be.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezzel kapcsolatban megjegyezte:

Idézet
„Szigorú szabályok vannak, már másfél hónappal ezelőtt jelentkeznünk kell, hogy melyik az az egy szám, amire szeretnénk kérni magunkat éremátadóra. Most szerencsém volt, hogy a brazil barátom lemondott a javamra.”

Schmitt Pál elmondta, hogy 1983 óta tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, és először az 1988-as szöuli olimpián volt módja magyar sportolók nyakába akasztani aranyérmet. Az elsők között volt akkor Gyulay Zsolt kajakos – a MOB január végén megválasztott új elnöke –, Martinek János öttusázó és Egerszegi Krisztina úszó.

A MOB tiszteletbeli elnöke kitért rá, hogy a short track csapatra most már mindig lehet számítani az érmek tekintetében, sorozatban a második olimpián szereztek aranyat, és most Pekingből több éremmel térnek haza.

korábban írtuk

A gyorskorcsolyázó Liu Shaoang megszerezte az első egyéni téli olimpiai aranyat Magyarországnak!
A gyorskorcsolyázó Liu Shaoang megszerezte az első egyéni téli olimpiai aranyat Magyarországnak!

Liu Shaoang aranyérmet szerzett a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számának döntőjében a pekingi téli olimpián vasárnap.

„Remek, nevelő sport. Kell hozzá gyorsaság, erő, ügyesség, reakciókészség. Van benne izgalom, küzdelem. A fiatalok számára is ideális, remélem, hogy egyre többen űzik majd otthon” – tette hozzá a 79 éves Schmitt Pál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
Hirdetés
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
Hirdetés
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
2025. december 09., kedd

Női kézilabda-vb: a holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a negyeddöntőben

A holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, miután a társházigazda 26-23-ra legyőzte a francia együttest a középdöntő hétfői zárómérkőzésén, Rotterdamban.

Női kézilabda-vb: a holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a negyeddöntőben
Hirdetés
Hirdetés