
Egy nyolcágú sárga csillag sötétkék körvonalakkal, benne az FCSB iniciálékkal – ez az új logó, amelyre igényt tart a Steaua bukaresti labdarúgóklubja az Állami Találmányi és Védjegyhivatalhoz (OSIM) benyújtott márkabejegyzése alapján.
2015. január 07., 18:372015. január 07., 18:37
Az OSIM által kedden közzétett adatok alapján a klub a sárga és kék színekre tart igényt, de meg nem erősített sajtóhírek szerint egy másik változatban a hagyományos piros-kék színeket is megpróbálja elfogadtatni.
Az 1986-ban BEK-győztes Steaua „sevillai hőse”, Helmuth Duckadam a Krónikának rámutatott arra, hogy egykori csapata voltaképp már az elmúlt években is többnyire sárga mezben játszotta idegenbeli mérkőzéseit. „Sajnos már rég nem játszottunk piros-kékben. Hogy mi lesz a jövőben, azt nem tudom, de bármi megtörténhet” – fogalmazott az egykori kapus.
Mint arról ugyanis korábban már beszámoltunk, a bukaresti legfelsőbb bíróság december elején jogerősen érvénytelenítette a Bukaresti Steaua George Becali általi márkabejegyzését, így a jelenleg börtönbüntetését töltő klubtulajdonos azóta a román védelmi minisztérium jóváhagyása nélkül nem használhatja az emblematikus nevet, annak színeit, logóját és dicsőséglistáját.
Az emblémát azóta már eltávolította a klub hivatalos honlapjáról, de legutóbb még arról számoltak be, hogy idén folytatják a tárgyalásokat a jogok használatáról. Az OSIM-hoz benyújtott új embléma hivatalossá válásáig két hónap a türelmi idő, amely alatt panaszt lehet emelni a bejegyzés ellen. Amennyiben azonban nem történik változás, úgy ez lesz az élvonalbeli labdarúgócsapat történetének nyolcadik logója, és immár FCSB néven fog szerepelni.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!