Hirdetés

Sabaté a magyarok védekezésén javítana a kézi-vb előtt

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-26-ra legyőzte Egyiptom csapatát a dániai Bygma-kupa felkészülési torna harmadik, utolsó fordulójában vasárnap. A tornát a zárókörben Izland ellen győztes hazai együttes nyerte meg, míg a magyar csapat a második helyen végzett. 

Hírösszefoglaló

2017. január 09., 15:522017. január 09., 15:52

Javier Sabaté, a piros-fehér-zöldek szövetségi kapitánya – akinek csapata a szerdán kezdődő franciaországi világbajnokságra készül – úgy véli, remek volt a tanítványok hozzáállása a tornán, és jó a hangulat is a keretben, amit nagyon fontosnak tart.

„A védekezésünk nem rossz, de ezen még lehet finomítani, hangolni, szeretnénk még jobbá tenni a vb-ig, illetve majd Franciaországban. A védekezésből indulnak ki a gyors lerohanásaink is, fontos, hogy tudjunk futni a labdával. Mostanra eljutottunk odáig, hogy mindenki pontosan tudja, mikor, mit kell csinálnia a pályán, ami azért is fontos, mert a világbajnokság terhelése miatt el kell osztanunk a terhelést, és mindenkire számítunk. Nehéz lesz a franciaországi torna, a hátralévő néhány napban kicsit pihenünk és persze dolgozunk tovább” – nyilatkozta a spanyol szakember.

A január 11–29. között Franciaországban rendezendő vb-n a magyar válogatott az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes német, az Eb-harmadik horvát, valamint a fehérorosz, a chilei és a szaúdi csapattal szerepel egy csoportban. A magyar együttes pénteken Rouenban játssza első csoportmérkőzését, az ellenfél Németország lesz.

A dániai torna eredményei: Dánia–Magyarország 24-21 (8-10), Izland–Egyiptom 30-27, Magyarország–Izland 30-27 (18-15), Dánia–Egyiptom 36-26, Magyarország–Egyiptom 32-26 (18-13) és Dánia–Izland 34-26. A végeredmény: 1. Dánia 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Izland 2, 4. Egyiptom 0.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés