
Marco Rossi
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben, a Nemzetek Ligájára pedig óvatosan, de nem félelemmel tekint.
2021. december 27., 16:102021. december 27., 16:10
A szakember az M4sport.hu-nak adott nyilatkozatában kifejtette: amennyiben Albániával szemben csak az egyik találkozót sikerült volna megnyerniük, akkor csapata végig versenyben lehetett volna Lengyelországgal a pótselejtezőt érő csoportmásodik helyért.
„A mai napig feldühít ez a két vereség, mert meggyőződésem, hogy nem a megfelelő állapotban futottunk ki a pályára. Mint szövetségi kapitány, elsősorban az én felelősségem, ha a válogatott vesztesen jön le a pályáról, és ezt minden esetben vállalom is. De azt mondhatom, hogy tavaly szeptembertől most novemberig lejátszott mérkőzéseken mindent egybevetve jó munkát végeztünk” – mondta.
A németekkel – miként a világbajnoki címvédő franciákkal és a portugálokkal – az idei Európa-bajnokságon is megmérkőzhetett, míg az angolokkal a vb-selejtezőben mérhette össze magát.
„Mindenekelőtt pedig csak akkor, ha a csapat az első perctől az utolsóig maximálisan betartja a taktikai utasításokat. A stratégiánk csak akkor működhet, ha minden játékosom fegyelmezetten követi azt. A futball alapvetően csapatjáték, és ha mindenki egy irányba halad, még ha az nem is a legjobb, problémákat tudunk okozni az ellenfeleknek. Jövőre ezt kell megtennünk a Nemzetek Ligájában” – nyilatkozta. Hozzátette: mindenki támadó szellemű futballt akar játszani, amit rajta is sokan kérnek számon. Pedig azt ő is nagyon szeretne. Viszont amikor ilyen szintet képviselő ellenféllel szemben kell helytállnia egy csapatnak, akkor érhető, hogy inkább védekeznie, mintsem támadnia kell.
A labdarúgásban a legszörnyűbb ellenfél a félelem. Tisztelned kell az ellenfeled, de sosem szabad félned tőle” – nyilatkozta.
Rossi kifejtette: amikor elfoglalta a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját, az is a céljai között szerepelt, hogy nyomot hagyjon a nemzeti együttes történelmében. Szerinte a számok azt támasztják alá, hogy jó úton jár, de szeretne még jobb mutatókat elérni. Ezért minden egyes mérkőzésre vizsgaként tekint, és klubedzőként előfordulhat, hogy egy meccset több góllal elveszít a csapata, egy válogatottnál azonban ez már nem fér bele, számára ez szövetségi kapitányként könnyen megbízatása végét jelentené.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!