Hirdetés

Románia kijutott, Magyarország lemaradt a futsal-Eb-ről

•  Fotó: Frf.ro

Fotó: Frf.ro

Románia teremlabdarúgó-válogatottja a grúzok kiejtésével kijutott a 2018-as szlovéniai Európa-bajnokságra, Magyarország viszont a lengyelországi kudarc miatt lemaradt a jövő évi seregszemléről.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. szeptember 27., 16:542017. szeptember 27., 16:54

A pótselejtezős párharcok szerda esti visszavágóira a „piros-sárga-kékek" egy meglepő 2-2-es hazai döntetlen után utaztak el Tbiliszibe, ahol az ellenfélnek újfent sikerült ráijesztenie Robert Lupu játékos-edző együttesére. Savio Valadarez gyors gólját ugyanis kevesebb mint tíz perc leforgása alatt három grúz találat követte.

A dévai meccsel ellentétben viszont most nem kellett a második félidőre várni, hogy a hátrányt lefaragják,

Hirdetés

mert a szünetig Paulo Ferreira és Mimi Stoica is eredményes tudott lenni, hogy aztán fordulás után Savio megint előnybe hozza a romániai csapatot. Az Eb-pótselejtezőn most először szereplő házigazdáiktól erre egy perc után válasz érkezett, de utána a honosított brazil Savio további két gólt szerzett, és még Emil Răducu is betalált

a 7-4 arányú győzelemmel záruló találkozón.

Két évvel ezelőtt, mint ismeretes, a magyarországiak épp Románia kiejtésével jutottak ki az Eb-re, most azonban elmaradt a drámai siker a pótselejtező visszavágójának hajrájában. Sito Rivera legénysége a 2-1-es hazai győzelem után reménykedve érkezett meg Koszalinba, de Rafal Franz a hatodik percben, tizenkét másodperc lefogása alatt két gólt szerezve jelezte: nem adják fel a harcot.

A magyarok ugyan felzárkóztak és a szünetben még továbbjutásra álltak, de a második félidőben egy góllal „kevesebbet" szereztek a szükségesnél:

a házigazdák 6-4-re nyertek, így 7-6-os összesítettel készülhetnek a január 30-án kezdődő kontinensviadalra.

A pótselejtezőkről még Szerbia (8-7-es összesítettel ejtette ki a cseheket) és Franciaország (6-5-ös összesítéssel a horvátokat „hagyta” otthon) kvalifikált a seregszemlére, amelyre a házigazda Szlovénia és a címvédő Spanyolország mellett Azerbajdzsán, Olaszország, Kazahsztán, Portugália, Oroszország és Ukrajna már korábban jegyet váltott. Az Eb-sorsolás pénteken lesz Ljubljanában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés