
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ellenséges bíráskodásról és a magyar játékosok rasszista megnyilvánulásairól írt a román sportsajtó az U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság keretében szombat este Budapesten lejátszott és román győzelemmel zárult Magyarország–Románia mérkőzés után.
2021. március 28., 12:272021. március 28., 12:27
2021. március 28., 12:292021. március 28., 12:29
A mérkőzésről szóló román beszámolók méltatták a román válogatott teljesítményét, mely képes volt fordítani, és „óriási győzelmet” aratni Magyarország fölött.
A román kommentátorok az MTI szerint úgy látták, hogy a játékvezetőnek büntetőrúgást kellett volna ítélnie az 50. percben Ciobanu buktatásánál, és a magyar válogatott gólját eredményező támadást is le kellett volna állítania a Haruț ellen elkövetett szabálytalanság miatt. A sportportálok idézték a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) technikai igazgatójának, Mihai Stoichițának a mérkőzés után adott nyilatkozatát, mely szerint a két említett eseten túl, folyamatosan ellenséges volt a bíráskodás a román válogatottal szemben.
– idézték Stoichiță televíziós nyilatkozatát a romániai sportportálok.
A Prosport.ro számolt be a románok csapatkapitányának, Marius Marinnak az egyik közösségi portálon posztolt mérkőzés utáni bejegyzéséről.
A beszámoló szerint a rasszizmus vádját megfogalmazó bejegyzés csak néhány percig volt olvasható, mert a román labdarúgó törölte.
A DigiSport televízió kommentátorai egyébként bírálták Marin ötlettelen játékát, és Adrian Mutu szövetségi kapitányt is, amiért nem cserélte le a játékost azt követően, hogy a román válogatott emberelőnybe került.
Amint arról beszámoltunk, a magyar válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva 2-1-re kikapott szombaton a románoktól az U21-es Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

A magyar válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva 2-1-re kikapott szombaton a románoktól az U21-es Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!