
Az elsőségét már korábban bebiztosító Kolozsvári U-BT mögött a Nagyszeben lett a második, míg a Steaua a harmadik, a címvédő Nagyváradi VSK pedig a negyedik helyről lép tovább pályaelőnnyel az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásába.
2017. április 06., 16:452017. április 06., 16:45
Utóbbi három csapat sorrendje a középszakasz szerda este rendezett utolsó fordulójában véglegesedett, amikor is a Körös-partiak 69:66-ra kikaptak idegenben a szebeniektől. A Steaua ugyancsak alulmaradt 90:84-re a Kolozsvár vendégeként, míg a Pitești–Temesvár összecsapás 90:97-re végződött a felsőházban. Az alsóházban élen záró Marosvásárhelyi Maros KK mellett még az a Craiova jutott be a playoffba, amelyik az utolsó fordulóban 85:73-ra legyőzte a vendég Galacot. Utóbbi majd a Dinamóval játszik a 9. helyért.
A helyezések alapján a folytatásban Kolozsvár–Craiova, Szeben–Maros KK, Steaua–Pitești, Nagyváradi VSK–Temesvár párosítás szerint rendezik az egyik fél harmadik győzelméig tartó negyeddöntőt. A DigiSport az összes találkozót élőben fogja közvetíteni, így elsőként a hétfői U-BT–Craiova meccset tűzi műsorra 19 órától.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.