
Véglegesedett a Marosvásárhelyi ASA vezetőségének korábbi szándéka: hétfőn hivatalos holnapjukon is nyilvánosságra hozták Cristian Pustai vezetőedző szerződésbontásának tényét.
2014. december 29., 16:202014. december 29., 16:20
Az élvonalbeli labdarúgóklub az elbukott Román Kupa-szereplés és az őszi szezon utolsó meccsein mutatott gyengébb teljesítmény miatt vált meg a medgyesi szakembertől, aki a tizedik fordulóban vette át a csapatot, és azóta 15 pontot gyűjtött az összetett ötödik helyén telelő gárdával.
Az új edző kilétét a klubvezetés továbbra sem hozta nyilvánosságra, közleményük alapján a hivatalos bejelentésre csak január elseje után kerül sor. Legutóbb Liviu Ciobotariuval tárgyaltak.
Pustai azonban úgy tűnik, hogy nem marad munka nélkül, hanem átveszi a sereghajtó Rapid irányítását. A DigiSportnak nyilatkozó szakember úgy fogalmazott, hogy elviekben már megegyezett a bukaresti vasutasokkal, de még nem írt alá semmit. „Dinu Gheorghéval tárgyaltam. Szilveszter után még tisztáznunk kell néhány részletet, de elviekben minden rendben van” – fogalmazott.
Érdekesség amúgy, hogy a története leggyengébb őszi szezonját jegyző bukaresti vasutasokkal egyelőre még Dinu Gheorghe sem áll szerződésben, a leendő klubelnök ugyanakkor Pustai elmondása szerint meggyőző tervet mutatott be számára az együttes megmentéséről. A medgyesi edző tisztában van a nehézségekkel, ugyanakkor leszögezte: a januári összetartáskor legalább 14 futballistára szüksége lesz, hogy dolgozni tudjon.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!