
Kudarcként élné meg a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata, ha nem jutna tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből, ahol, ha nem is a legnehezebb, de mindenképp igen erős és kiegyensúlyozott csoportban kellene az első két hely valamelyikén zárnia a folytatáshoz – közölte kedden Tiberiu Negrean, az együttes válogatott játékosa, aki társaival együtt szerda reggel Kolozsvárról Olaszországba repül a hétvégi megmérettetésre.
2015. szeptember 15., 22:252015. szeptember 15., 22:25
A G kvartettbe sorolt román bajnok az ellen a Verona ellen kezd pénteken, amellyel döntetlent játszott az első körben Máltán, most viszont házigazdaként fogadja a mezőnyt. Szombaton a nyári felkészülési partnerük, a montenegrói Jadran Herceg Novi ellen meccselnek, míg vasárnap a spanyol bajnokság elmúlt szezonjában bronzérmes Sabadell ellen mártóznak meg a medencében.
„Ugyanúgy előnyt jelenthet nekik is, hogy ismerjük egymást, mint nekünk. Nagyon nehéz lesz a Verona és a Herceg Novi ellen, de a Sabadellt sem becsüljük alá, mert azzal, aki a spanyol pontvadászatban harmadik helyen tud végezni, mindenképp számolni kell. Kiszámíthatatlan és veszélyes alakulat. Szerintem bármelyik csapat képes az első helyen végezni, de ugyanolyan könnyen az utolsó is lehet. A végső sorrend csak az utolsó fordulóban dől majd el” – összegezte Kádár Kálmán.
A vezetőedző emlékeztetett rá, hogy a montenegrói keretbe visszatért két válogatott játékos, aki a közös nyári felkészüléskor még a világbajnoki szereplés miatt hiányzott a Jadran keretéből. A Verona elleni meccset felidézve pedig rámutatott, hogy két héttel ezelőtt három negyeden keresztül fej fej mellett haladtak, az olasz csapat a hajrában tudott csak fordítani, ám azt követően már a váradiak futottak az eredmény után. Az első selejtezőkör tapasztalatai ugyanakkor rávilágítottak azokra a hiányosságokra, amelyeken azóta javítani tudtak. Tibi Negrean szerint maximálisan felkészültek, és minden erejükkel azon lesznek, hogy továbbjussanak az utolsó selejtezőkörbe.
Oda, ahonnan a vesztesnek már nem kell elbúcsúznia az európai tornáktól, hanem a LEN-kupáért harcolhat tovább. Márpedig Florin Birta, a VSK elnöke szerint ez nagyon fontos lenne a számukra. „A vízilabdában nem úgy van, mint a labdarúgásban, itt a BL-ben nincsenek nagy pénzjutalmak. Ez egyszerűen presztízskérdés. Nem mutatna jól, ha elbúcsúznánk Európától” – magyarázta a klubvezető. Jelezte, a VSK eddigi jó eredményei miatt jövőre szabadkártyás lesz, így három szezon erejéig nem kell selejtezőt játszania, hanem – függetlenül a hazai bajnokságban elért helyezésétől – egyenesen a BL-főtáblán kezdhet, így nem válna becsületükre, ha épp most köszönnének el idejekorán a sorozattól.
A nemzetközi klubsorozatok idei szezonja amúgy jóval korábban elkezdődött, mint az elmúlt években. Kádár rámutatott, hogy máskor október-november tájékán startoltak a selejtezők, akkor, amikor már a keretek összeforrtak. Most azonban még tétmeccset sem játszottak előtte a hazai pontvadászatban – amely hétvégén, értelemszerűen a címvédő VSK nélkül rajtol –, ám szerencséjükre hétvégi ellenfeleik sem kezdték még el hazájuk országos bajnokságát.
A magyarországi alakulatok közül az első körből továbblépett Budapesti OSC Athénban, a házigazda görög Vouliagmeni, az olasz Brescia és a francia Montpellier ellen küzd a D csoportban, míg a sorozatba most bekapcsolódó Szolnok az E kvartettben, a németországi Hannoverben szerepel a házigazdák, a montenegrói Budva és a szerb Radnicski Kragujevác társaságában. Az Eger ismét szabadkártyás, így egyenesen a főtáblán kezd.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!