Hirdetés

Pontot mentett az UTA

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Labdarúgás – Tizennégy gól esett a Liga 1 2007/2008-as idényének első négy mérkőzésén. Négy gólt és döntetlent hozott a Liga 1 2007/2008-as kiírásának első mérkőzése: az Aradi UTA 2-2-re végzett az FC Vaslui otthonában. A kiegyenlített játékot hozott első félidő végén Ljubinkovics lesgyanús helyzetből szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd Temwanjera növelte a vasluiak előnyét.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. július 30., 00:002007. július 30., 00:00

A piros-fehérek nem törtek össze, és Varga, valamint Radovanovics révén kiegyenlítettek. „Örülök, hogy 0-2-ről felálltunk, és pontot szereztünk. Ennek ellenére többet vártam játékosaimtól, csak az szól mellettük, hogy első hivatalos meccsüket játszották” – nyilatkozta Marius Lăcătuş, az UTA vezetőedzője. A Steaua zárt kapuk mögött verte 2-1-re a vendég Piatra Neamţ-i Ceahlăult, míg a Rapid szintén 2-1-re nyert a története első élvonalbeli találkozóján pályára lépett Mioveni otthonában. A Craiovai U 4-0-ra kiütötte a vendég Konstancai Farult.

P. A.


Liga 1, 1. forduló: FC Vaslui–Aradi UTA 2-2 (Ljubinkovics 45., Temwanjera 54., ill. Varga N. 66., Radovanovics 76.), Steaua–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 2-1 (Dică 15. – 11-esből, 64., ill. Vranjkovics 12. – 11-esből), Craiovai U–Konstancai Farul 4-0 (Costea 31., Tănasă 40., 43., 78.), Mioveni-i Dacia–Rapid 1-2 (Costescu 74.). A Buzăui Gloria–Dinamo, a Kolozsvári U–Târgu Jiu-i Pandurii és a Temesvári Poli Ştiinţa–Iaşi-i Poli találkozó lapzárta után ért véget. A Galaci Oţelul–Kolozsvári CFR mérkőzést szerdán, míg a Besztercei Gloria–Urziceni-i Unirea összecsapást csütörtökön játsszák.

 

Alulmaradt a Besztercei Gloria

Nem sikerült az UEFA-kupába jutás a Besztercei Gloria labdarúgócsapatának: Ioan Ovidiu Sabău együttese 1-0-ra kikapott az Atlético Madrid vendégeként az Intertoto Kupa utolsó fordulójában, így 2-2-es összesítéssel, kevesebb idegenben lőtt góllal alulmaradt a párharcban. A Galaci Oţelul viszont 2-1-re nyert a Trabzonspor otthonában, így 4-2-es összesítéssel bejutott az UEFA-kupa utolsó selejtezőkörébe. A galaciak ellefelét – akárcsak a Kolozsvári CFR-ét – augusztus 3-án sorsolják ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés