Hirdetés

Pontot a vendégszeretetért

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Labdarúgás – „Sohasem hittem volna, hogy valaha vezetőedzőként egy Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen ülök majd a kispadon” – ismerte be a mai mérkőzés előtt Maurizio Trombetta, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának trénere, aki egy hónapja lépett elő segítőből vezetőedzővé a kolozsvári bajnokcsapatnál. Az olasz szakemberrel ellentétben Iuliu Mureşan, a CFR elnöke mert merészet álmodni: hat és fél évvel ezelőtt – amikor Pászkány Árpád üzletember megvette az akkor harmadosztályos CFR-t – kijelentette, az új vezetőség célja, hogy néhány éven belül a Bajnokok Ligájában szerepeljen.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. október 01., 00:002008. október 01., 00:00

„Hihetetlen, hogy nemrég még azért izgultunk, hogy feljussunk a másodosztályba, s most Kolozsváron, a BL-ben eddig háromból három pontot gyűjtve fogadjuk a Chelsea-t” – fogalmazott a sportvezető. Az elmúlt idényben a legrangosabb európai kupasorozat döntőjéig jutott londoniakat már hétfő este látni lehetett Kolozsváron: a csapat különgépe 21 óra előtt néhány perccel landolt a kincses város repterén, ahol 150 kíváncsi szurkoló várta őket.
Ám a fogadtatásukra kivonult drukkerek csak annyit láthattak, hogy Lampardék – első lépéseiket egy kék, a Chelsea címerével díszített szőnyegen megtéve – egyenesen autóbuszukba szálltak, autogramot csak a szerencsés biztonságiak kaphattak. A busz az ötcsillagos Opera Plaza Szállodába szállította az angol különítményt, ahol szintén mintegy 100 drukker várta a Kékeket, ám ők is csak egy-egy odavetett mosollyal, illetve intéssel „gazdagodtak”. A londoniakat 50 előre lefoglalt szoba várta Kolozsvár egyetlen ötcsillagos szállodájában, amelynek szakácsai előre megrendelt menüt kell hogy összeállítsanak a Chelsea konyhamesterének felügyelete alatt a becslések szerint összesen mintegy 370 millió eurót „érő” játékosok számára, akik előre jelezték, nem kíváncsiak a helyi specialitásokra.

Drakula vendégszeretete
Nem úgy, mint az elmúlt angol bajnoki idényben ezüstérmes alakulat szurkolói, akik közül 1200-an jutnak be a mai mérkőzésre, ám várhatóan nagyobb számban érkeznek az erdélyi városba. A drukkerek nagy része tegnap landolt Kolozsváron, ám több csoport már vasárnap, illetve hétfőn befutott a Szamos menti városba, hogy alaposabban megismerkedjen a szigetországiak számára csak Drakula szülőhazájaként ismert erdélyi régió központjával. A kolozsvári klubok, szórakozóhelyek alkalmazkodtak az elvárásokhoz: több kocsmában Drakulához kötődő szuvenírekkel készültek a londoniak fogadtatására. Egyes vendéglátó-ipari egységekben a tulajdonosok a megszokottnál jóval nagyobb mennyiségű sört rendeltek, sőt több helyen nagyobb méretűekre cserélték a poharakat és a korsókat.
„Ha kell, sörvezetéket is kiépítünk az angol drukkerek számára, hogy minél jobban érezzék magukat” – érzékeltette a város vendégszerető hozzáállását Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki „cserébe” legalább egy pontot vár el a Chelsea-től. Az önkormányzat önkénteseket is toborzott, akik a kincses város nevezetességeit ábrázoló képeslapokkal és más szuvenírekkel, valamint hasznos információkkal várták a Londonból érkezőket. A tervek szerint a Constantin Rădulescu-stadionban is hasonló figyelmességekkel lepik majd meg a vendégek szektorába érkező drukkereket, akik között a mintegy 50 fős budapesti különítmény, a helyi Chelsea szurkolói klub tagjai is helyet foglalnak majd.
Ám Boc szerint a vendégszeretet pillanatok alatt „átértékelődhet”, ha a londoniak rendbontásra vetemednek: 300 csendőr és 350 rendőr ügyel majd a biztonságra a városban. A mérkőzés napján 14 órától 12 utcát lezárnak az autósforgalom elől a Gépész utcai aréna környékén, és alkoholt sem lehet fogyasztani majd a közeli kocsmákban. A rend betartása ugyanúgy vonatkozik a kolozsvári drukkerekre is, akik várhatóan megtöltik a Constantin Rădulescu-stadiont – a CFR mindhárom hazai BL-mérkőzésére szóló jegyek eladásából több mint kétmillió euró folyt már be a kolozsvári klub kasszájába.

A játékban az erő
A kolozsvári futballisták múlt pénteken megismerkedhettek az új lelátó felépítésével már 23 500 fő befogadására képes stadionjuk telt házas hangulatával, amikor 1-1-et játszottak Románia másik, Bajnokok Ligájában is érdekelt csapatával, a Steauával. Bár a rangadó nem a CFR-esek által leginkább várt eredménnyel, azaz győzelemmel árult, a főpróbán mutatott játék reményt adott a klubvezetőknek a Chelsea elleni összecsapásra, amelyen felavatják az új, egymillió eurót érő kivetítőt is. „Tiszteljük a Chelsea-t, de nem félünk tőle. A római bemutatkozásunkkor az eredmény mellett leginkább a mutatott játékkal okoztunk nagy meglepetést, amely óvatossá tette az angolokat is. Minden esélyünk megvan rá, hogy elcsípjük a csoport harmadik helyét, de most már a nyolcaddöntő sincs olyan messze tőlünk. Ennek elérése érdekében legalább egy döntetlent kellene kiharcolnunk ma a Kékek ellen” – fogalmazott Iuliu Mureşan, aki egyébként bevallotta, hogy Chelsea-drukker, ám a mai öszszecsapáson nem az lesz.

Járt utat el ne hagyj
Maurizio Trombetta nem titkolta, hogy minden bizonnyal az AS Roma ellen pályára küldött kezdő tizenegynek szavaz bizalmat a londoniak elleni hazai összecsapáson is. Az egyetlen kérdőjel Peralta szerepeltetése, aki sérüléssel bajlódott az összecsapás előtt. „Nem fogunk egyből nekik rohanni, hiszen a meccs fontossága nem engedi meg ezt, de nem fogunk csak a védekezésre koncentrálni. A lényeg, hogy jól játszunk, úgy ahogyan azt Rómában is tettük” – nyilatkozta a kolozsváriak olasz vezetőedzője, aki bő két héttel a romániai bajnokcsapat szeptember 16-i BL-beli bemutatkozása előtt lépett előre segédedzőből vezetőedzővé a Gépész utcai együttesnél, hogy Rómában győzelemre vezesse az erdélyieket a 101 éves klub addigi legfontosabb összecsapásán, a legrangosabb európai kupasorozat egyik legnagyobb meglepetését jegyezve.
Portugál kollégája, a Premier League-ben jelenleg listavezető Chelsea-t nyár óta irányító Luis Felipe Scolari is óvatosan beszélt az összecsapást megelőzően. „Ez teljesen más találkozó lesz, mint a Girondins Bordeaux elleni, 4-0-s győzelemmel zárult első BL-meccsünk. A kolozsváriak Rómában megmutatták, mire képesek, ezért a maximálisat kell nyújtanunk ellenük. Ne gondolja senki, hogy nem ismerem őket, hiszen portugál vagyok, náluk meg rengeteg portugál játékos futballozik” – mondta a szakember, akinek két „saját” portugálja, Deco és Carvalho nem játszik ma sérülés miatt, akárcsak Joe Cole.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, ma, A csoport: Kolozsvári CFR– Chelsea (Pro Tv, 21.45), Girondins Bordeaux–AS Roma (sport.ro, 21.45). B csoport: Internazionale–Werder Bremen, Anorthoszisz Famaguszta–Panathinaikosz. C csoport: Sporting Lisszabon–Basel, Sahtar Doneck–FC Barcelona. D csoport: FC Liverpool– PSV Eindhoven (m1, 21.45), Atlético Madrid–Olympique Marseille.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés