
Fotó: riti jozsef attila
A tavaszi idény talán legjobb mérkőzését játszotta a Kolozsvári CFR és az összetettben második Marosvásárhelyi ASA az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi 27. fordulójában: az erdélyi rangadó 2-2-es döntetlennel ért véget.
Az összetett második helyén tanyázó vendégek, mint ismert, a bajnoki címre is esélyessé váltak, ez pedig a szokásosnál jóval több nézőt csalogatott ki a Gépész utcai stadionba.
Bár mindkét csapatnak égető szüksége lett volna a három pontra, ez kezdetben inkább a vasutasokon látszott, mivel a hazai csapat lépett fel kezdeményezőbben. Ennek a kilencedik percben lett eredménye: Deac szabadrúgását Doré, a kolozsváriak kongói válogatott csatára csúsztatta fejjel a bal alsó sarokba. Stăncoiu, a vendégek hálóőre ugyan bele tudott érni, de a kapufáról befelé pattant a labda.
Négy perccel később már Deac próbálkozása ment fölé, hogy aztán az ASA – némileg váratlanul – első támadásából egyenlítsen, amikor N’Doye lecsúszott távoli lövését bevédte Mincă, a hazaiak kapusa. Az egyenlítést követően is a kolozsváriak támadtak veszélyesebben. A 22. percben Veres Szilárd, a CFR saját nevelésű fiatal tehetsége próbálkozott egy egészséges távoli lövéssel, de fölé szállt a labda, majd a 33. percben Tadé hagyott ki óriási ziccert.
A második félidő elején felváltva próbálkoztak a csapatok gólszerzéssel, míg végül egy szögletet követően N’Doye fejjel megszerezte az ASA vezetését jelentő második gólját. A következő percek viszont már Tadé egyéni alakításairól szóltak. A francia csatár faltörő kosként ostromolta a marosvásárhelyiek védelmét, de első ziccerét még kihagyta. A 61. percben azonban már nem úszták meg a vendégek kapott gól nélkül.
A gólkirályi címre törő támadó a bal oldalról indulva keresztbe vezette a labdát, majd jobbal laposan kilőtte a hosszú sarkot. Ezzel 12 gólnál jár ebben az idényben, alig egy góllal lemaradva a lista élén álló Mitreától. A hajrára – Feussi kiállítását követően – emberelőnybe került a CFR, de nem tudta megszerezni a három pontot.
A döntetlen egyik csapatnak sem jött jól, de a nézők aligha bánták meg, hogy kilátogattak. A két jól játszó csapat ugyanis izgalmas, a hazai bajnokság színvonalához képest remek futballal lepte meg őket. Az ASA a döntetlen miatt lépéshátrányba került a listavezető Steauához képest, míg a 24 pont levonásával büntetett fellegvári csapat már csak a laussane-i sportdöntőbíróságtól reméli az élvonalban való bennmaradást.
Eközben Gheorghe Hagi csapata folytatta menetelését az európai szereplés felé: a hétvégi, 27. fordulóban a Viitorul a Giurgiui Astrát verte hazai pályán 2-0-ra. A vendégek különben épp a találkozó előtt kapták a hírt, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) alapfokon nem adta meg számukra a játékengedélyt a kontinentális klubtornákon való részvételhez.
A problémát az okozta, hogy a klubot finanszírozó Ioan Nicolae egy órával a határidő lejárta után törlesztette adósságait. Meglátása szerint az illetékes bizottság rosszindulatúan járt el velük szemben, mert az ortodox húsvét miatt április 13-án zárva voltak a pénzintézetek, ezért csak másnap tudta megoldani a helyzetet. Nicolae leszögezte, hogy megóvja az elsőfokú döntést.
Liga 1, 27. forduló: Marosvásárhelyi ASA–Kolozsvári CFR 2-2, Iași–Brassó 1-0, Botoșani–Piatra Neamţ 2-0, Viitorul–Giurgiui Astra 2-0, Medgyes–Ploiești-i Petrolul 0-0.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!