Hirdetés

Pont egy évet halasztódik a tokiói nyári olimpia

•  Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic si Sportiv Roman

Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic si Sportiv Roman

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn hivatalosan is bejelentette a koronavírus-járvány miatt idénről elhalasztott tokiói nyári játékok új időpontját, amely a korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően a jövő év július 23. és augusztus 8-ai időintervallumra esik.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2020. március 30., 17:402020. március 30., 17:40

2020. március 30., 17:402020. március 30., 17:40

Ez azt jelenti, hogy kereken egy évet halasztják, hiszen idén július 24-én kezdődött volna a seregszemle és augusztus 9-ig tartott volna. Ezzel párhuzamosan a paralimpia is egy évet csúszik: jövőre augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik, elnevezésében viszont a nyári olimpiáéhoz hasonlóan változatlanul a 2020-as évmegjelölés fog szerepelni.

A NOB hétfői közleménye alapján a döntést három fő szempont alapján hozták meg, nevezetesen

Hirdetés

hangsúlyt fektettek a sportolók és a részevők egészségének védelmére, továbbá a sportágak és a versenyzők érdekeinek védelmére, mint ahogyan a nemzetközi versenynaptárat is figyelembe vették.

Szerintük az új időpont elegendő időt ad az egészségügyi hatóságoknak és a játékok szervezőinek, hogy megküzdjenek a koronavírus-járvány következményeivel, és a minimumra csökkenthető a halasztás miatti zavar a nemzetközi sportnaptárban. Hangsúlyozzák: ezzel elég idő marad a még hátralévő kvalifikációs versenyek megszervezésére is.

A NOB bejelentésével egy időben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is jelezte, hogy új időpontot keres az amerikai világbajnokságnak, amelyet a kialakult helyzet miatt 2021. augusztus eleje helyett 2022-ben fognak megrendezni. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) szintén átütemezi a jövő nyári fukuokai világbajnokságát, amely eredetileg jövő év július 16. és augusztus elseje között lett volna.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés