
A Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke bejelentette, hogy a riói olimpia után benyújtja lemondását, és erre kéri a bizottság alelnökeit és vezető testületeinek tagjait is.
2016. augusztus 15., 12:122016. augusztus 15., 12:12
2016. augusztus 15., 15:182016. augusztus 15., 15:18
Alin Petrache a bizottság honlapján közölt közleményben helyezte kilátásba lemondását hétfőn hajnalban. Az MTI által idézett elnök arra hivatkozott, hogy az olimpia után alaposan ki kell elemezni a román sportolók felkészülését, eredményeit, és a szervezeti hierarchiának nem szabad befolyásolnia az elemzés menetét.
A sportvezető mind a sportolóktól, mind a közvéleménytől elnézést kért a Rióba utazott román sportolók felszerelésének megkérdőjelezhető minősége miatt. Közölte: belső vizsgálatot indít az olimpiai bizottságnál, hogy kiderüljön, kik a felelősek ezért. Petrache ígérete szerint szigorú büntetésre számíthatnak azok, akik felelősségre vonhatóak lesznek az ügyben.
Pénteken a román ügyészség is vizsgálni kezdte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a riói olimpián résztvevő román sportolók számára hamisított felszerelést biztosított az olimpiai bizottság. Amint a Mediafax hírügynökség közölte, a riói olimpián az utóbbi ötven év leggyengébb román szereplése körvonalazódik. Románia egy arany, egy ezüst és két bronzéremmel az éremtáblázat 32. helyén áll a hétfői versenynap előtt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!