Hirdetés

Partiban a címvédővel

Jégkorong n Az elmúlt évek egyik leglátványosabb és legszínvonalasabb derbijén a Csíkszeredai Sportklub szombaton büntetőkkel 6-5-re verte az Alba Volánt a Vákár Lajos Műjégpályán, míg vasárnap 4-2-re kikapott a magyar bajnoki címvédő ellen a Borsodi Ligában. Több mint hat évtizednek kellett eltelnie, hogy ismét magyar bajnok jégkorongcsapatot láthasson Csíkszeredában a közönség.

Gazda Árpád

2006. november 20., 00:002006. november 20., 00:00

Mintegy 4000 szurkoló látogatott ki a magyar bajnokság csúcsrangadójára – a székesfehérváriakat 150 szurkoló biztatta. A bajnoki találkozó előtt először a székely és a magyar himnuszt énekelték el, majd a pénteken elhunyt Puskás Ferenc labdarúgóról is megemlékeztek. Az első meccsen a Volán két góllal kezdett, ám a Sportklub kiegyenlített még az első harmadban. A második játékrészben a csíkiak uralták a játékot – 4-2-re el is húztak. Az utolsó felvonásban felpörgette a játékot a Volán, és kiegyenlített. Az utolsó percben Moldován Ervin emberhátrányból is betalált, ám fél perccel a mérkőzés vége előtt a vendégek visszahozták a meccset. Ekkor ötperces hosszabbítás következett, de újabb gól nem született, így büntetőlövések következtek, amelyek a hazaiaknak mentek jobban.
Gál Sándor, a Sportklub edzője elégedetten nyilatkozott csapata játékáról: „A csíki közönség megérdemelt egy ilyen látványos mérkőzést, amely csak a hokiról szólt. A csapat jó teljesítményt nyújtott”. n Péter Szabolcs

------------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Extázisban tört ki a román kommentátor az írek magyarok elleni győztes gólja után

Nem tudta leplezni lelkesedését a román Prima Sport kommentátora, amikor Írország labdarúgó-válogatottja megszerezte győztes gólját a magyar nemzeti tizenegy ellen a világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Extázisban tört ki a román kommentátor az írek magyarok elleni győztes gólja után
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

Futballdráma: Szoboszlai elsírta magát, Rossi szerint innen nehéz lesz felállni

A magyar labdarúgó-válogatott a 96. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.

Futballdráma: Szoboszlai elsírta magát, Rossi szerint innen nehéz lesz felállni
2025. november 16., vasárnap

A 96. percben lőtt ír gól széttörte a magyar vb-álmokat

A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.

A 96. percben lőtt ír gól széttörte a magyar vb-álmokat
2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
Hirdetés