
A szeptember végi Román Kupa lesz egyelőre a Rio de Janeiró-i olimpián csapatban aranyérmet szerző Simona Pop párbajtőrvívó utolsó versenye. A Steaua szatmárnémeti sportolójával brazíliai élményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2016. szeptember 21., 12:142016. szeptember 21., 12:14
– Mi a titka az olimpiai éremnek?
– Nem tudom. Mi úgy mondtuk, hogy olimpiai bajnoknak úgy kell születni, hogy az a homlokodra van írva, mert annyira ritka és nehéz. Szerintem viszont a csapatsikerünk titka az összetartás volt. Segítettük egymást, és még a legnehezebb időkben is bíztunk egymásban. Az olimpiát megelőző edzőtábor első tíz napjában tízen voltunk lányok, és utána felhoztunk öt fiút, hogy keményebb és változatosabb legyen az edzés. Nagyon jól ki volt gondolva, és be is vált, ahogy azt az eredmény mutatja.
– Az esélyesebbnek tartott Kína elleni döntő alatt még a televízión keresztül is lehetett érezni azt az adrenalint, amit a helyzet teremtett. Főszereplőként ezt hogyan élte meg?
– Hát igen, a döntő az furcsa volt. Nekünk még sosem volt ennyi szurkolónk egy vívóteremben. De akkor kijött a romániai küldöttség, és az azért rendesen behallatszik, amikor egy egész kézilabdacsapat teli torokból kiabálja, hogy Románia. Ez is adott nekünk egy pluszt, emiatt is szerepeltünk ilyen jól, és mondhatni simán nyertük a döntőt.
– Mikor tudatosult önben, hogy ez összejött?
– Azt, hogy megnyertük a versenyt, már tudtuk az utolsó egy-két aszó előtt, mert azután matematikailag nagyon nehéz lett volna kikapni, de igazán csak akkor fogtam fel, amikor hazaértem Szatmárra.
– Ahol a pályafutása indult. De milyen indíttatásból kezdte el a vívást?
– Két bátyám vívott, és édesanyám azt mondta, hogy mikor Csiszár Ferenc hazajön – mert külföldön edzősödött –, akkor én is próbáljam ki. Ez 1997-ben történt. Épp jókor, mert kilencéves voltam.
– Mennyiben voltak akkoriban mások a körülmények, mint most?
– Itt, Szatmárnémetiben volt az első szó szoros értelmében vett vívóterem. Azóta vannak más termek is, de sporttermek lettek átalakítva vívóteremmé. Itt mindig nagyon jó körülmények között edzettünk. Persze amikor kezdtem felfelé haladni a ranglistán, a körülmények is egyre jobbak lettek.
– A férje, Adrian Pop is vívó. Szokták-e bírálni vagy inkább erősítik egymást?
– A férjem mindig segített a vívásban, amennyire tudott, és amennyire egy kapcsolatban lehet. Soha nem volt belőle problémánk, de az a munkahelyünk, otthon nem igazán beszélünk a vívásról.
– Korábban jelezte, hogy gyermeket szeretne, ezért a Román Kupa lesz egy ideig az utolsó versenye.
– Igen, ideiglenesen az lesz az utolsó versenyem. Szatmárnémetiben készülök rá. Szeptember végén lesz, jövő héten indulunk.
– Pont a csapattársai ellen versenyez majd, azokkal, akikkel együtt nyerték meg az aranyérmet.
– Egyéniben igen, de a csapatversenyben négy lányból hárman egy helyen vagyunk. Egyéniben még nem tudom pontosan, hogy mindenki indul-e. Nem tudom, hogy döntöttek, mert ők is gyermeket szeretnének.
– Mennyire biztosított az utánpótlás, hatott-e az olimpiai aranyérem?
– Női párbajtőrben még jól állunk, és nemcsak egy személy, hanem egy egész csapat érkezik hátulról. És igen, tényleg érezhető az olimpiai érem hatása, mert nem csak Szatmárnémetiben, hanem Marosvásárhelyen is mondták edzők, hogy több a jelentkező. Szatmáron két nap alatt, mióta elkezdődtek az edzések, nyolc gyermek jött.
– Mit üzenne a gyermekeknek, illetve a szüleiknek, miért válasszák a vívást?
– Azt próbálom mindenkinek elmondani, hogy sajnos nem lesz mindenki olimpiai bajnok – bárcsak az lenne –, de a vívás nem csak megmozgat, hanem az intelligenciát is fejleszti. Ki kell gondolni, hogy az ellenfél mire készül ellened. Az edzés nem csak annyiból áll, hogy lefutok száz kört. A vívás szerintem nagyon összetett sportág, testileg és szellemileg is igénybe vesz. Ezért is ajánlom minden szülőnek, hogy a gyermeke próbálja ki. Egy hét, két hét, pár hónap, ahogyan érzi. Most már 90 százalékban ingyenes.
– Ez hogy lehetséges?
– Szatmárnémetiben például teljesen ingyenesen, ki lehet próbálni. A szülőnek csak akkor kell a zsebébe nyúlnia, ha egy-két év múlva a gyermek elmegy egy versenyre, azt kell fizetni, de addig az edzők – a férjem is – a sportminisztériumtól kapja a fizetését. Azt nem tudom, hogy más városban mi a helyzet, de például Bukarestben a Steauának is van egy klubja, ami ingyenes. Már csak ezért is érdemes kipróbálni.
– Gyermekvállalás után egy tokiói olimpia még elképzelhető?
– Elképzelhető, de attól függ, hogy a testem hogy bírja majd a szülést, a nevelést. Nem kockáztatom a családomat azért, hogy kijussak Tokióba. Én elértem a maximumot, ha tudom majd folytatni, folytatom, ha nem, akkor meglátjuk, mi lesz. De ezt csak akkor tudom eldönteni, miután szültem, és megpróbálok visszatérni a versenysporthoz.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!