Hirdetés

Orosz kézilabdalecke Kolozsváron

Megtapasztalhatta a kolozsvári közönség, hogy mekkora szakadék tátong női kézilabdában a Bajnokok Ligája és a többi európai kupa szintje között: az elit sorozatból kiesett Dinamo Volgográd idegenben is simán verte a KEK nyolcaddöntőjének első, szombati meccsén az U Jolidon csapatát.

Boros Miklós

2012. február 06., 08:472012. február 06., 08:47

A Nemzeti Liga ezüstérmese alig negyed órán át tudta tartani a lépést a világbajnok orosz, valamint ukrán válogatottak sorát felvonultató vendégcsapattal, utána viszont csak az orosz siker mértéke volt kérdéses.

Hiába lőtte át az első percekben a két Mihaela, Tivadar és Ani-Senocico többször is az orosz védőfalat, a 6-3-as kolozsvári vezetést látva Viktor Rjabih volgográdi tréner oly módon kezdte el forgatni keretét, hogy azt követni sem tudták a kolozsváriak. A tavaly az Oltchimban még kizárólag támadásra használt Anasztaszija Pidpalova és vb-győztes Kszenia Makejeva például szinte csak a védekezésben kapott szerepet, ott viszont olyannyira kiiktatták Florina Chintoant, hogy az U válogatott beállósa a 47. percben lőtte első és utolsó gólját.

A felé passzolt labdákat elcsípve pedig sorra vezette a lerohanásokat az orosz együttes, amelyekből Alekszandra Sztyepanova és Jelena Avdekova úgy hozott össze közösen kilenc gólt, hogy felállt védelem elleni támadáskor sosem voltak a pályán.

Emellett Anna Szedojkina 21 hazai lövést hárított a Volgográd kapujában, míg a hazaiaknál a gyakran kiszolgáltatott helyzetbe hozott Petróczi Viktória alig nyolcat, cseréje, Ionica Munteanu pedig hármat. A második félidőben így csupán a vendégsiker aránya volt kérdéses, viszont a tartalékjait is szokatlanul hosszú időre bevető U Jolidon egy percre sem adta fel, és 16-24 után a végjátékban csökkenteni tudta a különbséget a már a cserék cseréit szerepeltető oroszokkal szemben. A találkozó mellett az erdélyi csapat egy alapemberét is elvesztette, Adriana Stoian a 22. percben egy rossz talajfogás miatt súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.

Gheorghe Covaciu, az U Jolidon edzője szerint a Dinamo elsősorban védekezésben volt jobb csapatánál. ,,Masszívabbak, erősebbek, mint mi, a magas játékosok valóságos falat húztak elénk. Amíg voltak ötleteink ellenük, addig vezettünk, aztán az eladott labdák miatt könnyű gólokat kaptunk. Nem hibáztathatom a lányokat, megpróbáltak egyenlő ellenfelei lenni ennek a nagyon erős, érett csapatnak” – értékelt a kolozsvári tréner.

Női kézilabda KEK, nyolcaddöntő, első mérkőzés: Kolozsvári U Jolidon–Dinamo Volgográd 24-29 (11-15). Gólszerzők: Ani-Senocico 7 (1 büntető), Tivadar 6 (3), Vădineanu 3, Stoian 2 (1), Tetean 1, Paraschiv 1, Dincă 1, Chintoan 1, Florea 1, Oltean 1, illetve Kocsetova 5, Sztyepanova 5, Levina 4, Avdekova 4, Borscsenko 4 (2), Hmirova 3, Makarova 2, Milova 1, Vedehina 1 (1). Hétméteresek: 8/5, illetve 5/3. Kiállítás: 2–10 perc.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés