Hirdetés

Öngól és három kihagyott tizenegyes okozta a Fradi vesztét a BL-ben

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Thomas Doll vezetőedző nagyon csalódottan és feldúltan értékelte csapata, a Ferencváros teljesítményét azután, hogy szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban alulmaradtak az albán Partizani Tiranával szemben a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

Krónika

2016. július 21., 11:472016. július 21., 11:47

2016. július 21., 11:482016. július 21., 11:48


„Csak elnézést tudok kérni a szurkolóktól a teljesítmény miatt\" – idézte a Fradi.hu a német szakembert, akinek tanítványai különösebb előzmény nélkül már az első negyedóra végén előnyhöz jutott a magyar bajnok: a bal oldalon előre törő Ramírezt buktatta a 16-oson belül Krasniqi, a büntetőt Gera magabiztosan értékesítette. Az MTI beszámolója szerint szinte rögtön egyenlíthettek volna a vendégek, de Leandro hibáját követően Fili tiszta helyzetben mellé emelt. Lassan bátrabbá vált a Partizani, a 29. percben Trashi centerezését követően a csereként beállt Ekuban újabb ziccert hibázott el. A félidő harájában egyenlített az albán csapat: egy jobb oldali beadás után a menteni igyekvő Hüsing ballal a saját kapujába lőtte a labdát.

Első félidei játékával elmaradt a várakozástól a Ferencváros, amely összesítésben is egyenlő állásból (2-2) kezdhetett neki a második játékrésznek. Thomas Doll kettős cserével igyekezett frissíteni csapatát, s bár lendületesebb lett az FTC, ez csak helyzetekben mutatkozott meg, gólokban nem. A játékrész elején és végén is akadt nagy hazai lehetőség, az albán kapus azonban védett. A 2x15 perces hosszabbításban már egyik fél sem tudott helyzetet kialakítani, így következett a tizenegyespárbaj. A Ferencváros részéről egyedül Nagy Dominik talált a kapuba, Gera, Sesták és Ramírez lövését a kapus hárította. A Partizani csapatából a kapus Hoxha, Trashi és Ekuban volt eredményes, Vila pedig mellé helyezett. Az utolsó párnak már nem kellett lelőnie a büntetőket.


Thomas Doll szerint jól kezdtek, de utána – számára felfoghatatlanul – „visszahozták” a meccsbe az albánokat. Néhányan nagyon félve játszottak, ami nagyon nagy kár egy ilyen meccsen – hangsúlyozta. Hazai pályán, nagyszerű stadionban esti meccset játszottak, nagy lehetőség előtt álltak, nagyon keserű így kiesni – jelentette ki. „Ez elfogadhatatlan, nem ezért küzdöttünk az egész tavalyi szezonban, hogy itt kiessünk. Nem volt élet, nem volt tűz bennünk. Volt néhány jó teljesítmény a csapatban, de a többiek produkciója mellett ez nem lehetett elég a továbbjutáshoz” – értékelt a ferencvárosi edző.

A magyar bajnok és kupagyőztes klub egyik új szerzeménye, Lovrencsics Gergő azt mondta, hogy szégyelli magát, mert az albán csapatot két-három góllal le kellett volna győzni. „A pályán be kellett volna bizonyítanunk, hogy jobb csapat vagyunk. Ez nem sikerült, nem tudtunk kilépni az árnyékból” – értékelt.

Az FTC egyébként – amely ezzel befejezte szereplését az európai kupasorozatokban – a júniusi sorsolás nyomán a Skenderbeúval találkozott volna, csakhogy az albán bajnokot egy évre kizárta a nemzetközi kupasorozatokból az európai szövetség (UEFA), amelynek döntését később a nemzetközi Sportdöntőbíróság is jóváhagyta. Az UEFA ezt követően az ezüstérmes Partizanit átsorolta az Európa Ligából a BL-be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés