Hirdetés

Olasz akadály a VSK előtt

Olasz ellenféllel küzd meg a Nagyváradi Digi VSK vízilabdacsapata a LEN-kupa nyolcaddöntőjében: a tegnapi sorsolás szerint a román bajnok a Rari Nantes Florentiával méri össze erejét a második legrangosabb európai kupasorozat legjobb 16 együttese között.

Krónika

2010. november 01., 09:332010. november 01., 09:33

Az első összecsapást november 13-án vagy 14-én Olaszországban rendezik, a visszavágó december 18-án vagy 19-én lesz. A LEN-kupa folytatásában a negyeddöntős ütközeteket január 19-én és február 2-án bonyolítják le, az elődöntőket február 16-án és március 9-én játsszák, míg a döntő két találkozójának időpontja április 13. és április 27.

A kilencszeres olasz bajnok, aranyérmet utoljára 1980-ban begyűjtő Florentia csoportmásodikként jutott tovább a második selejtezőkörből, két sima győzelem mellett alulmaradt a házigazda Spandau 04 Berlinnel szemben (14-12). Mint ismeretes, az elmúlt idényben a negyeddöntőig jutott váradiak most csoportelsőként léptek a nyolcaddöntőbe – százszázalékos teljesítménnyel zárták a hazai rendezésű selejtezőtornát, amelyen egy olasz csapatot is legyőztek: 8-4-re verték a Bresciát.

A LEN-kupában két magyar csapat is érdekelt: az FTC a montenegrói Cattaro ellen kezd hazai pályán, míg a Honvéd a Kassát fogadja. Tegnap az Euroligában is sorsoltak: a Vasas és a Szeged ugyanabba a négyes csoportba került a legrangosabb kontinentális kupasorozat 16 együttes alkotta főtábláján. A két magyar gárda további két roppant erős külföldi riválist kapott négyesében: az egyformán montenegrói Jadran Herceg Novit és a múlt évi Euroliga-győztes – az ötkarikás aranyérmes magyar centert, Steinmetz Ádámot is foglalkoztató – Primorac Kotort.

A főtábla harmadik magyar résztvevője, az Eger sem örülhet, hiszen az ő kvartettjébe sorsolták a végső győzelemre is esélyes horvát Jug Dubrovnikot, az új idényre az olimpiai bajnok Varga fivérekkel, Dániellel és Dénessel megerősödött, szintén horvát Primorje Rijekát, továbbá a spanyol CNA Barcelonetát. A csoportokon belül körmérkőzéseket játszanak a csapatok, vagyis hat meccs alapján születik meg a végső sorrend. A továbbjutókat négy párba sorsolják, s oda-visszavágós alapon dől el, mely négy együttes szerepelhet majd a négycsapatos döntőben, az úgynevezett Final Fourban. Az első kör lehetséges játéknapja november 13. vagy 14., a másodiké december 1., a harmadiké december 18. vagy 19., a negyediké január 8. vagy 9., az ötödiké január 19., a befejező kör meccseit pedig február 2-án rendezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés