2009. június 03., 11:392009. június 03., 11:39
A kötelező létszámba külföldi játékos is bevehető, ha romániai nevelésnek számít, azaz 15 és 21 éves életkora között legalább három évet romániai klubcsapatban játszott. „Nagyon fontos döntés született a jövőre nézve, amely már régóta váratott magára. A román futballnak nagy szüksége volt erre a lépésre” – nyilatkozta a döntés kihirdetése után Mircea Sandu, a FRF elnöke.
Bár a határozatot egyaránt fontosnak és hasznosnak tartották a szövetség, illetve a klubok vezetői, a lépés kényelmetlen helyzetbe hozhat több élvonalbeli klubot is. Ilyen helyzetben van a Kolozsvári CFR, amely jelenleg csupán öt román futballistát foglalkoztat, első nyári szerzeménye pedig szintén külföldről érkezik: a 32 éves, szlovák nemzetiségű Boris Peskovic kapus a portugál Academica de Coimbra együttesétől – szabadon igazolhatóként – szerződik a 2008-ban bajnokságot nyert erdélyi együtteshez. Szintén változtatnia kell átigazolási politikáján az FC Temesvárnak, amelynek a jelenlegi tíz román játékosa közül nyolcat kötelező módon neveznie kellene a bajnoki mérkőzésekre.
„Eleinte valóban kényelmetlenül fog érinteni minket az új szabály, de tudjuk, hogy ez a teljes román futball hasznára lesz” – nyilatkozta Alin Minteuan, a Kolozsvári CFR másodedzője. Marian Iancu, a temesváriak klubelnöke sem bánkódott a határozat miatt: „Kiegyensúlyozott játékoskeretünk van. A tartalék együtteseinkben több olyan román játékos is szerepel, aki megérdemli, hogy feljebb lépjen.”
A FRF végrehajtó bizottsága egy másik fontos döntést is hozott: a következő idénytől kezdve tilos lesz a kluboknak átadniuk helyüket egy másik alakulatnak egyesülés vagy „bekebelezés”, illetve egyéb jogi vagy gazdasági manőverezések útján.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.