Hirdetés

Nyögvenyelősen nyert, de már harmadik a Kolozsvári U

Az Erdélyen kívüli csapatok vezetik a Liga II nyugati csoportját Továbbra sem meggyőzően, de két gól nélküli döntetlen után győzni tudott a feljutást egyértelmű célként kitűző Kolozsvári U a Liga II nyugati csoportjának 4. fordulójában.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. augusztus 28., 00:002006. augusztus 28., 00:00

Labdarúgás
A nyögvenyelős sikert a frissen feljutott, ennek ellenére a másodosztály követelményeivel hamar megbarátkozó Lugosi Auxerre ellen érték el Adrian Falub tanítványai. Sabo korai tizenegyes gólja hamar megnyugtatta a hazaiakat, akik a továbbiakban mintha csak azt várták volna, mikor fújja le a játékvezető a mérkőzést. A bánsági csapat az utolsó percekben még inkább felbosszanthatta volna a kedvenceiket füttykoncerttel „ünneplő” közönséget, ám a játékvezető nem vállalt be egy jogosnak látszó büntetőt a vendégek javára.
Kiss Sándor, a Nagyváradi Bihar FC trénere a Temesvári CFR elleni, 1-1-re végződött meccs után megerősítette, az U-val ellentétben csapata nem a feljutásért harcol, hanem éppen ellenkezőleg, a kiesés elkerüléséért. Ez meg is látszott a partiumiak bánsági vendégszereplésén is, ahonnan leginkább Lãzãreanu kapusuk jó napjának köszönhetően nem tértek vereséggel haza, aki a találkozó hajrájában tizenegyest hárított. A csoportot továbbra is az Erdélyen kívüli együttesek vezetik, a Nagybánya pedig most sem szabadult meg sereghajtó szerepétől.


Liga II, 4. forduló, II. csoport: Dési Unirea–Lupényi Minerul 1-2 (Panin 82., ill. Itu 51., 85.), Temesvári CFR–Nagyváradi Bihar FC 1-1 (D. Rãdoi 71., ill. G. Tudor 43.), Aranyosgyéresi IS–Temesvári Poli II
0-1 (L. Turcu 68.), Mioveni-i Dacia–Nagybányai FC 3-0 (Baicu 31. – 11-esből, A. Oprea 41., Ionescu 92.), Vajdahunyadi Corvinul–Gyulafehérvári Apulum 1-1 (Pãcurar 79., ill. Dabu 26.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Târgoviºte 0-0, Kolozsvári U–Lugosi Auxerre 1-0 (R. Sabo 9. – 11-esből), Râmnicu Vîlcea-i CSM–Caracal 1-3 (Budean 55., ill. S. Popescu 7., 75., Vlãsceanu 89.), Resicabányai FCM–Vânju Mare 1-0 (Stoianov 63. – 11-esből). I. csoport, erdélyi csapatok eredményei: Galaci Dunãrea–Négyfalusi FC 0-1, Otopeni-i CS–Sebestorok 0-0, Sportul Studenþesc–Brassói FC 2-1, Brassói Forex–Ploieºti-i Petrolul 3-0.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés