Hirdetés

Nyílt vízi „adok-kapok” után hétfőn csobbannak a pólósok

Vizes vb – A tíz kilométeres táv londoni olimpiai bajnoka, Risztov Éva a 12., Olasz Anna és Papp Márk a 13., Székely Dániel pedig a 19. helyen végzett a kazanyi „vizes” világbajnokságon a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyszámában. A „sprinttávot” a női mezőnyben a címvédő amerikai Haley Anderson nyerte, míg a férfiak között a dél-afrikai Chad Ho lett az aranyérmes.

Hírösszefoglaló

2015. július 26., 19:032015. július 26., 19:03

2015. július 26., 19:322015. július 26., 19:32

 

A szombati viadalt követően Risztov és Olasz Anna is szóvá tette, hogy több külföldi vetélytárs olykor rendkívül sportszerűtlenül igyekezett meggátolni őket az előrehaladásban. „A bírók lehetnének kicsit figyelmesebbek is, mert egészen elképesztő dolgok mennek végbe olykor a vízben, aminek semmi köze sincs a fair playhez. A hajrában úgy visszarántottak, hogy csak néztem, és még ketten elmentek mellettem közben” – jelentette ki Risztov az M4 Sport helyszíni interjújában. A magyarországi úszó hozzátette, hogy ezt ugyanaz az orosz lány tette, aki az Európa-bajnokságon Kiss Nikit „ütötte-verte”. „Úgy látszik, kipécézte magának a magyarokat. Egyszer kisikoltottam a bíróra, hogy nézzen már oda, de elfordította a fejét. Mindegy, bemelegítésnek jó volt, a tíz kilométer remélem sokkal jobb lesz, meg aztán sokan vannak, akik csak erre a számra koncentrálnak, ez látszott is” – mondta Olasz. Gellért Gábor szövetségi kapitány mindezt azzal egészítette ki, hogy „itt sűrűbb a mezőny, nagyobb a közelharc, mert az öt kilométert még mindenki bírja, egy sprint az egész – két nap múlva azért más lesz”. 

A magyar sportági szövetség amúgy jelezte, hogy a női sportolóikhoz hasonlóan a férfiak is az elvárásoknak megfelelően teljesítettet, a top tíz majd a tíz kilométeres távon lehet elérhető. A férfiak ezt a próbát hétfőn, míg a nők kedden teljesítik. Az első 10 helyezett riói olimpiai kvótát szerez mindkét nemnél.

A vizes sportok oroszországi seregszemléjének vízilabda-küzdelmei hétfőn kezdődnek: a címvédő magyar férfiválogatott Kazahsztán ellen debütál (17.30) a legkönnyebbnek számító C csoportban. Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége utána sorrendben Dél-Afrikával és Argentínával csap össze a kvartettben. Az A csoportban Horvátország–Kanada, Brazília–Kína, a B csoportban Egyesült Államok–Oroszország, Görögország–Olaszország, a D csoportban pedig Szerbia–Montenegró, Japán–Ausztrália összecsapásokat rendeznek az első fordulóban. A női mezőnyben Magyarország vasárnap este Kína ellen kezdett abban a D csoportban, amelyben kedden a házigazda Oroszország, csütörtökön pedig Franciaország lesz az ellenfele. A kazanyi világbajnokság bizonyos versenyeit Romániában az Eurosport csatornán lehet élőben követni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés