2009. május 25., 12:002009. május 25., 12:00
A temesvári rangadón Parks döntötte el a három pont sorsát. A Costa Rica-i csatár 32. percben lőtt gólja egyrészt életben tartotta a bánságiak bajnoki címhez fűződő reményeit, másrészt pedig jelentősen csökkentette a Steaua esélyeit az európai kupaszereplésre nézve. „Nagyon nehéz dolgunk volt, a játék messze nem úgy ment, mint ahogyan szerettük volna. Ezzel együtt látható volt, hogy a játékosaim mindent megtesznek a siker érdekében, és ezért mindenképpen dicséret illeti meg őket” – fogalmazott Gavrilă Balint, a mindössze két jelentős helyzetet kidolgozó, de így is győzni tudó temesváriak mestere. A bukarestiek veresége egyben azt is jelentette, hogy az „alkalmi tréner”, George Becali klubtulajdonos kudarccal kezdte edzői pályafutását. Az üzletember a kezdőcsapat összeállítása után a mérkőzés közben telefonon közölte a cseréket a kispadon helyet foglaló segítőivel, ám húzásai nem jöttek be, a Steaua végül pont nélkül távozott Temesvárról.
Szászmedgyesen is a hazaiak örülhettek, miután 3-1-re legyőzték a Besztercei Gloriát. Így a Gaz Metan tovább küzdhet a bennmaradásért: már csak 2 pont választja el a Besztercétől és a Iaşi-i Politól. „Szép meccset játszott két olyan csapat, amely jól ismeri egymást. A játékosokat 4-3-3-as felállásban küldtem pályára, talán ennek köszönhető a siker. Még semmi sem dőlt el, az utolsó pillanatig harcolnunk kell a bennmaradásért” – nyilatkozta Cristian Pustai, a medgyesiek vezetőedzője. A másik oldalon Ioan Ovidiu Sabău, a Gloria trénere nem értette, mi történt játékosaival: „Egyszerű nézőként azt mondanám, hogy bunda volt, hiszen egyes játékosaim mintha csak eljátszották volna, hogy focisták. Már tél óta attól félek, hogy kieshetünk. Most már csak abban bízom, hogy tanítványaim megrázzák magukat az utolsó két fordulóban, és összegyűjtik a szükséges pontokat.” A beszterceiek a következő körben a vendég Otopeni ellen javíthatnak, amely már biztos kiesőként szombaton nagy meglepetésre 4-1-re verte a Iaşi-i Polit. A Beszterce a hétvégén szintén 4-1-es győzelmet arató sereghajtó, a Buzăui Gloria vendégeként zárja a szezont. A Gaz Metan számára a Konstancai Farul elleni idegenbeli, illetve a Kolozsvári CFR elleni hazai összecsapás maradt hátra, míg a Iaşi a Buzăut fogadja, majd a Rapid otthonába látogat.
Liga 1, 32. forduló: FC Argeş–Kolozsvári CFR 0-2 (Mara 9., Deac 77.), Brassói FC–Galaci Oţelul 1-1 (Abrudan 29., ill. Pena 74.), FC Temesvár–Steaua 1-0 (Parks 32.), Buzăui Gloria–FC Vaslui 4-1 (Mansour 27., 90+3., Mera 77., C. Ionescu 80., ill. Wesley 47. – 11-esből), CS Otopeni–Iaşi-i Poli 4-1 (V. Iacob 11., Diogo 29., Vitinha 47, Yontha 65. – 11-esből, ill. Cr. Bratu 59.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Besztercei Gloria 3-1 (Bud 3., 71., Grillo 12., ill. Ciucă 87.), Rapid–Craiovai U 0-3 (Fl. Costea 79., 82., M. Costea 90.). A Tîrgu Jiu-i Pandurii–Konstancai Farul és az Urziceni-i Unirea–Dinamo mérkőzés lapzárta után ért véget.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.