
Fotó: MTI/Illyés Tibor
„Az első világcsúcs már megszületett, a szárazföldön” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök beszédében, amellyel szombat este a Duna Arénában hivatalosan megnyitotta a 19. FINA vizes világbajnokságot.
2022. június 18., 21:142022. június 18., 21:14
Novák Katalin arról beszélt, hogy
„Bízom benne, hogy sok ilyen világcsúcs születik majd, reményeim szerint magyar sportolóktól, akiknek ezúton is szeretnénk kifejezni a magyar emberek biztatását” – mondta a köztársasági elnök, aki egyúttal köszönetet mondott a sportolóknak, akiknek rendkívül nehéz lehetett a felkészülés, hiszen a koronavírus-járvány miatt korábban még azt sem lehetett tudni, lesz-e világbajnokság, s ha igen, akkor mikor.
Novák Katalin arról is beszélt, reméli, Magyarország – amely először 2017-ben rendezett vizes világbajnokságot – hasonló időközönként újra házigazda lehet majd, hiszen 2024-ben például a rövidpályás vb otthona lesz.
A rendkívül látványos megnyitón – melyen minden nézőnek egy villogó karpántot adtak ajándékba, amelyek csodálatos látványt nyújtottak, amikor a Duna Arénában kialudtak a fények – a legemelkedettebb pillanatot a magyar nemzeti himnusz jelentette. Erkel Ferenc dallamaira a kivetítőn a vizes sportok magyar olimpiai bajnokai tűntek fel, köztük a napra pontosan két évvel ezelőtt elhunyt vízilabdázó, Benedek Tibor is.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!