
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az ötszörös győztes Győri Audi ETO KC bronzérmet nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 32-21-re legyőzte az orosz CSZKA Moszkva csapatát a harmadik helyért rendezett mérkőzésen, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntő vasárnapi játéknapján. A finálét a norvég Vipers Kristiansand nyerte.
2021. május 30., 18:282021. május 30., 18:28
2021. május 30., 20:532021. május 30., 20:53
Az ETO rekordot jelentő, 57 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 49 győzelem és immár nyolc döntetlen a mérlege, mert ebbe a rendes játékidő végeredménye számít bele.
A győriek minden játékelemben sokkal jobban teljesítettek, mint szombaton a hétméteres-párbajban elveszített elődöntőben: lendületesen, pontosan támadtak, hatékonyan védekeztek, és remek volt a kapusteljesítmény is. Ennek következtében 5-1-es állásnál a hatodik percben a tavalyelőtt alapított, BL-újonc orosz csapat időt kért.
A játék képe ezt követően sem változott jelentősen, így az egy nappal korábbihoz képest sokkal összeszedettebben kézilabdázó ETO
A moszkvaiak több mint 12 percig nem dobtak gólt, így a Győr előnye a második felvonás elején tovább nőtt. A hátralévő időben már csak a különbség volt a kérdés, és az, hogy az idén nyáron visszavonuló Görbicz Anita hány találattal járul hozzá a sikerhez. A CSZKA egy 5-0-s szériával némileg csökkentette a hátrányát,
Silje Solberg hét, Laura Glauser négy orosz lövést hárított. Az orosz Rosztov-Donhoz távozó brazil Eduarda Amorim és francia Beatrice Edwige szintén az utolsó BL-meccsét játszotta győri színekben. Az ETO három ezüst és öt arany után először nyert bronzérmet a BL-ben, mivel a négyes döntő 2014-es bevezetése óta mindig továbbjutott az elődöntőből, amikor részt vett a tornán.
A vasárnap esti zárómérkőzésen a norvég Vipers Kristiansand 34-28-ra legyőzte a francia Brest Bretagne csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
Eredmény, a 3. helyért: Győri Audi ETO KC-CSZKA Moszkva (orosz) 32-21 (18-8) Gólszerzők: Oftedal 7, Kristiansen 6, Nze Minko, Görbicz, Hansen 3-3, Brattset, Faluvégi, Lukács, Amorim 2-2, Kürthi, Fodor 1-1, illetve Mihajlicsenko 4, Risztovszka, Heindahl 3-3, Szkorobogacsenko, Iljina, Dmitrijeva, Gorskova 2-2, Vegyehina, Szudakova, Csigirinova 1-1
Eredmény, döntő:
Vipers Kristiansand (norvég)-Brest Bretagne (francia) 34-28 (18-14)
-------------------------------------------------------------------
a legeredményesebb játékosok: Reistad 12, Knedliková 6, illetve Gros 8, Gulldén 5
lövések/gólok: 52/34, illetve 51/28
gólok hétméteresből: 1/0, illetve 11/8
kiállítások: 12, illetve 4 perc
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!