
Így örültek a Ferencváros játékosai a csoportharmadik hely megszerzésének
Fotó: MTI
A Ferencváros 31-27-re legyőzte vasárnap a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének hatodik, utolsó fordulójában, ezáltal a Bukaresti CSM-et megelőzve csoportja harmadik helyén zárta a középdöntőt.
2019. március 10., 19:012019. március 10., 19:01
2019. március 10., 19:072019. március 10., 19:07
A vendég szlovén csapat számára már tét nélküli volt a mérkőzés, ugyanis nem juthatott tovább, noha egy héttel korábban nagy meglepetésre legyőzte a Bukaresti CSM-et. A román együttes ugyanakkor csoportja leggyengébb tagját, a nyeretlenül sereghajtó Thüringert sem tudta legyőzni, a középdöntő utolsó, szombati fordulójában jegyzett 23-23 arányú döntetlenje miatt pedig csak a negyedik helyen zárt a mezőnyben.
A magyar bajnok győriek különben már korábban bebiztosították a csoportgyőzelmüket, a 2. hatosban ráadásul veretlenül, 18 pontot gyűjtve zártak. A folytatásban az 1. csoport és a 2. csoport legjobb négy helyezettjei már kieséses rendszerben, oda-visszavágó alapon játszanak a negyeddöntőben. Ennek megfelelően a Bukaresti CSM az első csoportot megnyerő Metz ellen folytatja áprilisban, míg a Fradi ellenfele az Ambros Martín által edzett orosz Rosztov-Don lesz. A Cristina Laslót foglalkoztató Buducnost a Viperssel találkozik, míg a Győr ellenfele az első csoport negyedik helyén záró Odense lesz.
A párharcok győztesei a négyes döntőbe jutnak, amelyet „szokás szerint” Budapesten rendeznek májusban.
A csoport végeredménye: 1. Győri Audi ETO KC 18 pont, 2. Vipers Kristiansand 12, 3. Ferencváros 12, 4. Bukaresti CSM (román) 11, 5. Krim Mercator Ljubljana 5, 6. Thüringer HC (német) 2
Az első négy helyezett a negyeddöntőbe jutott. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.
A negyeddöntő párosítása:
Bukaresti CSM-Metz HB (francia)
Odense Handbold (dán)-Győri Audi ETO KC
Ferencváros - Rosztov-Don (orosz)
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Vipers Kristiansand
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!