Hirdetés

Női kézi-vb: Rasmussen nem tudja, mi lehet az oka a súlyos magyar vereségnek

Háfra Noémi azt ígérte, hogy a svédek elleni vasárnapi találkozóra nagyon össze fogják szedni magukat •  Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Háfra Noémi azt ígérte, hogy a svédek elleni vasárnapi találkozóra nagyon össze fogják szedni magukat

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, nem tudja a választ arra, miért játszott úgy a csapata, hogy tízgólos hátrányba került Norvégiával szemben az első félidőben a németországi világbajnokság csoportkörének első, szombati fordulójában.

Hírösszefoglaló

2017. december 03., 13:322017. december 03., 13:32

2017. december 03., 13:402017. december 03., 13:40

„Nem tudom a választ, nagyon csalódott vagyok. Mindent megpróbáltunk, de a norvégok ezúttal nagyon jól játszottak, Katrine Lunde pedig ismét bizonyította, hogy a világ legjobb kapusa” – nyilatkozta a 30-22-re elveszített mérkőzés után az MTI által idézett dán edző.

Elismerte, hogy magyar szempontból az első félidőben minden rosszul sült el, védekezésben és támadásban is az ellenkezőjét csinálták játékosai, mint amit terveztek, a világ- és Európa-bajnok ellenfél pedig minden hibát megbüntetett.

Hirdetés

„A szünet után küzdöttünk, harcoltunk, meg is nyertük a második félidőt, ez talán bizakodásra adhat okot. Nincs más választásunk, mint ebből kiindulni, hiszen húsz óra múlva Svédország ellen játszunk” – mondta Rasmussen a meccs után, amelynek a szünetében 21-11 volt az állás.

Ezúttal csupán két magyar játékos teljesítménye dicsérhető: a kapus Janurik Kinga, valamint a négy gólig jutott Háfra Noémi is a szünet után lépett pályára. Az Érd kapusa kifejtette, a vereség miatt csalódott, és az sem vigasztalja, hogy a második félidőt megnyerték, azonban a csapat tartását mutatja, hogy fel tudott állni az ellenfél fölényes vezetése után. „Nagyon sajnálom az első félidőt, mert ott nagyon elhúztak tőlünk. Felőröltek és szétfutottak minket a norvégok, de az ő játékuk erről szól” – nyilatkozta.

Janurik arról is beszélt, hogy Rasmussen az öltözőben elmondja, mit gondol a mérkőzésről, a játékosok egy kicsit még szomorkodnak, de aztán öt percen belül el kell felejteniük a találkozót, mert már a svédekre kell készülniük. „Vasárnapra próbáljuk kijavítani a hibáinkat, mert nagyon nehéz meccs vár ránk, de nyerni szeretnénk.

Idézet
Ezen a világbajnokságon az a mottónk, hogy sosem adjuk fel, mindegy, mi az eredmény”

– fogalmazott a kapus.

Hozzátette, nagyon kellett Háfra Noémi energiája a második félidőben, és nagyon reméli, hogy át tudja menteni ezt a formát a következő meccsekre, sőt még hozzátesz néhány gólt. A Ferencváros 19 éves balátlövője, Háfra Noémi elmondta, úgy léptek pályára a második felvonás elején, mintha nulla-nulla lenne az állás, mivel ki akarták hozni magukból a maximumot. Ígérte, hogy a vasárnap 19 órakor kezdődő, svédek elleni találkozóra nagyon össze fogják szedni magukat. Svédország egyébként 33-30-ra kikapott Lengyelországtól, míg a csoport harmadik összecsapásán Csehország 28-22-re diadalmaskodott Argentína felett. 

Az A csoportban szintén szombaton bemutatkozó Románia 29-17-re verte Paraguayt; a trieri hatos másik két meccsén Spanyolország 28-24-re legyőzte Angolát, míg Szlovénia 24-23-ra felülmúlta Franciországot. Románia vasárnap 15 órától Szlovéniával mérkőzik meg. A nyolcaddöntőbe mindegyik csoport első négy helyezettje jut.

Eredmények, 1. forduló, B csoport:

Norvégia-Magyarország 30-22 (21-11)
Bietigheim-Bissingen, 4000 néző, v.: Hansen, Christiansen (dánok)
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 7/5
kiállítások: 6 perc, illetve 6

Magyarország: Bíró – Schatzl 3, Szöllősi-Zácsik 1, Görbicz 3, Mayer, Tóth G., Bódi 3. Cserék: Szekeres, Kovács A. 3, Kisfaludy 2, Kovacsics 2, Klivinyi, Lukács 1, Háfra 4, Janurik

Lengyelország-Svédország 33-30 (17-15)
Csehország-Argentína 28-22 (15-9)

A csoport, Trier: Spanyolország-Angola 28-24 (15-13), Szlovénia-Franciaország 24-23 (13-10)
Románia-Paraguay 29-17 (16-7).

C csoport, Oldenburg: Montenegró-Dánia 31-24 (17-12), Brazília-Japán 28-28 (12-15),
Oroszország-Tunézia 36-16 (14-9)

D csoport, Lipcse: Koreai Köztársaság-Hollandia 24-22 (14-11), Szerbia-Kína 43-23 (21-11),
Németország-Kamerun 28-15 (12-7).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés