
Fotó: MTI
A Győri Audi ETO KC nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligája 2016/17-es szezonját, mivel a budapesti döntőben hosszabbítás után 31-30-ra legyőzte vasárnap a macedón Vardar Szkopjét.
Az első percekben hatékonynak tűnt a Vardar némileg nyitott, öt-egyes védekezése, de a győriek hamar rájöttek, hogy a balszélső poszton szereplő Görbicz Anita lövéseit ezzel a taktikával sem képes hatástalanítani az ellenfél (6-4). A magyar csapat igyekezett keményen védekezni, de eleinte nem járt sikerrel és hiányzott a jó kapusteljesítmény is, így az ellenfél többször is egyenlíteni tudott (10-10).
Az eredményes szélsőjátékkal a győriek azt is elérték, hogy némileg megbontották a macedón együttes védelmét, és az első félidő második részében az átlövőknek sem volt olyan nehéz dolguk, mint korábban. Ezzel együtt a másik kapu előtti hatékonyságuk is javult, Kari Aalvik Grimsbö több bravúrt is bemutatott, így a – keretében mindössze egyetlen macedón játékost szerepeltető – Vardar több mint tíz percig nem talált be, ezért a meccs során először négygólosra nőtt a különbség (14-10). Az első félidő végén Görbicz bravúros passzát Jana Knedlikova értékesítette, melynek köszönhetően a győriek 15-12-re vezettek harminc perc után.
A hajrához közeledve sem változott a játék képe, továbbra is szoros volt az állás. Az ETO számos variációt alkalmazott, támadásbefejezései legtöbbször kiszámíthatatlanok voltak, így egy ideig folyamatosan vezetett, de a rendkívül szívós ellenfelet nem tudta leszakítani.
Fotó: MTI
A német Anja Althaus sorozatban négy gólt dobott, ezzel egyenlített a Vardar (24-24), majd egy percet kettős emberhátrányban kellett töltenie a magyar csapatnak, de ezt sikerült átvészelnie. Görbicz értékesített büntetője után emberelőnyből nem tudott betalálni csapata, a túloldalon viszont a szlovén Tamara Mavsar 53 másodperccel a vége előtt egyenlített (26-26). A rendes játékidőben még egy-egy támadása volt mindkét együttesnek, de több gól már nem született, így hosszabbítás következett, ahogyan tavaly a bukaresti CSM ellen is.
Fotó: MTI
A győri csapatnak ez volt a hatodik BL-döntője, háromszor (2009, 2012, 2016) veszített és immár háromszoros győztesnek mondhatja magát (2013, 2014, 2017).
A Papp László Budapest Sportarénában rendezett négyes döntőben a tavaly győztes bukaresti CSM zárt harmadikként a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a vasárnapi bronzmérkőzésen 26-20-ra verte a montenegrói Buducnost Podgoricát.
Fotó: MTI
A bukarestiek a vasárnapi kisdöntőben gyorsan megléptek a Buducnosttól. Ezúttal magabiztos védelem segítette őket, hogy az első félidőben végig lépéselőnyben kézilabdázzanak. Persze azért Cristina Neagu hiába mondta a Győr elleni elődöntős vereség után, hogy számukra a négyes döntő már „véget ért”, mert a bronzmeccsen nem álltak félre, hanem a szünetre visszazárkóztak egyetlen gól távolságra (13-12).
A második félidőben aztán a CSM ugyanúgy folytatta, ahogyan kezdte: növelte előnyét, hogy aztán négy-öt, helyenként hétgólos távolságban tartsa magától az ellenfelet. Tizenöt perccel a vége előtt már érezni lehetett, hogy a bukarestiek dobogós helyét nem tudja megszerezni a podgoricai ellenfél, amely a győriek elleni elődöntőhöz hasonlóan most is hatgólos vereséggel zárt. A Neagu nevét skandáló Papp László-arénában a válogatott klasszis könnyek között búcsúzott el a montengróiaktól, hiszen a következő szezonban már a most BL-bronzérmet ünneplő CSM alakulatát erősíti.
Női Bajnokok Ligája, döntő:
Győri Audi ETO KC-Vardar Szkopje (macedón) 31-30 (15-12, 26-26, 29-28) - hosszabbítás után
Gólszerzők: Görbicz 7, Groot, Mörk 6-6, Amorim, Tomori 3-3, Bódi, Broch, Knedlikova 2-2, illetve Lacrabere, Althaus 6-6, Penezic, Radicevic, Lekic 4-4, Mavsar 3, Herrem 2, Lazovic 1
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!