
A SCM Craiova 30-25-re legyőzte a vendég norvég Vipers Kristiansand csapatát pénteken, és ezzel összesítésben 52-51-gyel megnyerte a női kézilabda EHF Kupa döntőjét.
2018. május 11., 22:122018. május 11., 22:12
2018. május 11., 22:212018. május 11., 22:21
A döntő első párharcát a norvég együttes nyerte 26-22-re, de az olténiai csapatnak hazai pályán sikerült fordítania a rengeteg izgalmat tartogató visszavágón.
A házigazda hétgólos előnnyel vonult a szünetre, sőt előnyét sikerült hízlalnia is, a második félidőben elhúzott 24-15-re. A norvégok a végén feljöttek öt gólra, és a maguk javára fordíthatták volna az összecsapást. A Craiova többek között annak köszönhette győzelmét, hogy kapusának, Julija Dumanskának néhány másodperccel a mérkőzés vége előtt kétszer is bravúrosan sikerült védenie.
Bogdan Burcea, a craiovai együttes edzője rámutatott: ezek a napok nem csak számukra jelentenek sporttörténeti eseményt, hanem a teljes romániai kézilabdázásnak fontos, hiszen az EHF-kupa mellett a bukaresti CSM BL-négyes döntőt játszik, hétfőn 19 órától pedig a Tordai Potaissa fogadja Kolozsváron az Athéni AEK-ot a férfiak Challenge-kupa-döntőjében.
Női EHF Kupa, döntő, visszavágó:
SCM Craiova (román)-Vipers Kristiansand (norvég) 30-25 (19-12)
A párharcot a Craiova nyerte 52-51-es összesítéssel.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
szóljon hozzá!