Hirdetés

Nikolics a Real és a Dortmund ellen is harcolhat a BL-gólokért

A címvédő Real Madrid a magyar válogatott Nikolics Nemanja csapatával, a Legia Varsóval, valamint a Borussia Dortmunddal és a Sportinggal került egy csoportba a labdarúgó-Bajnokok Ligájában.

Hírösszefoglaló

2016. augusztus 26., 14:542016. augusztus 26., 14:54

A lengyel Legia honlapján Nikolics elmondta: nagy élmény lesz számukra, hogy rangos ellenfelekkel találkozhatnak a BL-ben. „Tudjuk, hogy nem vagyunk esélyesek, de minden meccsen harcolni fogunk a gólokért és a pontokért” – nyilatkozta.

A vajdasági születésű csatár emlékeztetett, hogy a sorsolás előtt erős riválisokat akartak kapni, és ez valóra is vált: „Azt szerettem volna, hogy a Real vagy a Barcelona közül az egyiket megkapjuk, úgyhogy most nagyon boldog vagyok. Természetesen ebben a sorozatban nincsenek könnyű ellenfelek, de nem így állunk a meccsekhez, szeretnénk élvezni a játékot.\" Az előző idény lengyel gólkirálya úgy fogalmazott: egyértelműen a Real és a Dortmund a továbbjutás esélyese, a Legia pedig a Sporting csapatával harcol majd az Európa Ligába kerülést jelentő harmadik helyért.

A főtábla csütörtöki, monacói sorsolásán a tavaly döntős Atlético Madrid mellé a német bajnok Bayern München, a PSV Eindhoven és az FK Rosztov került. A spanyol bajnok FC Barcelonához a Manchester Cityt, a Borussia Mönchengladbachot és a Celticet sorsolták. Az olasz élvonal címvédője, a Juventus a Sevillát, az Olympique Lyont és a Dinamo Zagrebet kapta ellenfélnek. A Premier League legutóbbi kiírásának győztese, a Leicester City az FC Porto, a Club Brugge és az FC Köbenhavn ellen harcolhatja ki a nyolcaddöntőbe jutást. A csoportok első két helyezettje jut a legjobb 16 közé, a harmadikok az Európa Ligában folytathatják. A sorozat fináléját 2017. június 3-án rendezik Cardiffban.

A BL-csoportok beosztása:

A csoport: Paris Saint-Germain (francia), Arsenal (angol), FC Basel (svájci), Ludogorec (bolgár)

B csoport: Benfica (portugál), Napoli (olasz), Dinamo Kijev (ukrán), Besiktas (török)

C csoport: FC Barcelona (spanyol), Manchester City (angol), Borussia Mönchengladbach (német), Celtic (skót)

D csoport: Bayern München (német), Atlético Madrid (spanyol), PSV Eindhoven (holland), FK Rosztov (orosz)

E csoport: CSZKA Moszkva (orosz), Bayer Leverkusen (német), Tottenham Hotspur (angol), AS Monaco (francia)

F csoport: Real Madrid (címvédő, spanyol), Borussia Dortmund (német), Sporting CP (portugál), Legia Varsó (lengyel)

G csoport: Leicester City (angol), FC Porto (portugál), Club Brugge (belga), FC Köbenhavn (dán)

H csoport: Juventus (olasz), Sevilla (spanyol), Olympique Lyon (francia), Dinamo Zágráb (horvát)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés